Messze túl a „Kedvesemen”: interjú Márta Alexszel

Gyerekkorom óta írogattam a dalokat, de az egyetem elvitt egy teljesen másik irányba. Ott már az járt a fejemben, hogy befejezem a zenélést és más vizekre evezek. Ez így is lett, mert az egyetem végén elkezdtem újságírással foglalkozni. A Rockinform magazinnak lettem gyakornokként a szerkesztője és ott is maradtam két évig. Aztán valahogy mégis visszakerültem a zenébe, alapítottam egy zenekart, és elkezdtem ismét dalokat írni. Közben még dolgoztam újságíróként, de akkor már javába ment a Csókolom is a rádiókban és ezután született meg a Kedvesem, amit be is adtak az Eurovízióra. Utána jelezték, hogy bent vagyok a műsorban, és ez alapból magával hozta, hogy ez egy rendes munkává vált.

 

Ó, hogyne! Én most ott tartok, hogy hiába újabb és újabb dalok kerülnek be a repertoárba, de a 70%-át már unom. Azaz ellenszer, hogy sokkal gyorsabban szeretnék jómagam is dalokat írni, de még így is gyors vagyok szerintem. Most a nyár el is veszi az időt az embertől. Közben van egy másik projektem, amit elkezdtem építgetni, és oda is írom a zenéket. Szóval a Kedvesemet nem tudom hányszor énekeltem el az utóbbi három évben. Azt már olykor elvárom a közönségtől, hogy énekeljék a hangulattól és helyszíntől függően. Persze itt le kell szögezni, hogy szeretem a dalaimat, mindegyikhez kötődöm valamilyen módon. Azonban sokszor nem úgy adod elő, hanem csak kirázod a kisujjadból, így nem azokat az érzelmeket szakítja föl, mint amikor először rögzítetted és visszahallgattad.

A ByeAlex alapvetően mindig is zenekar volt, csak régen még a kiszenekaros felállással játszottunk többet. A Dal után rengeteg buliba hívtak minket, és a helyszíntől függött, hogy most éppen csak hárman megyünk vagy a teljes nagyzenekar. Közben volt pár tagcsere, tavaly pedig elhatároztuk, hogy felveszünk még egy nevet. Ezzel a lépéssel azt akartuk világossá tenni, hogy ez tényleg egy nagyzenekar. Próbateremben gyakoroljuk az adott dalokat, és mindig hozzá tud tenni a csapat, ha valami újat hozok. A hangszerelésnél is például egyértelműen közös a munka.

Persze, van amikor koncerten is vannak jam session-ök, amikor tényleg csak játszogatunk élvezetből. Bár én a próbateremben jobb szeretem az irányított munkát, mert a fiúkat utána nehéz leállítani. Főleg Bálintot, aki tényleg profi, egyetemet végzett basszusgitáros. Neki ez nagyon a vérében van.

Ugyebár minden országban így működik, hogy pörögnek a franchise műsorok, amik sorra követik egymást. Kár lenne tagadni, A Dal is egy tehetségkutató, így valamilyen módon én is egy ilyen műsorból származom. Nem is tudom, a Kállay-Saunders Andráson kívül talán nem volt olyan, aki igazán ismert lett volna előtte. A Compact Disco is csak kezdett feltörni, ott van Freddie, és én is ismeretlenül kerültem a reflektorfénybe. Addig van értelme ezeknek a műsoroknak, amíg azok szórakoztatják az embereket. Ez a tévénél alapból így működik. Elindulnak műsorok, befuccsolnak, le kell venni a műsorról, aztán jön a túloldal, amit több millió ember néz, és ilyen az X-faktor is. Amíg szórakoztat, nem ártalmas, nem bánt senkit, addig van helye a tévében. Az emberek meg szerencsére eldönthetik hova kapcsolnak.


Követsz most valamilyen feltörekvő előadót, vagy volt mostanság olyan album, ami nagyon nagy hatással volt rád?

Magyarok közül nem mondanám feltörekvőnek, de méltatlanul kevesen ismerik az Esti Kornélt. Őket nagyon szeretem, az új lemezük briliáns lett! A külföldiek közül napestig tudnám sorolni mi az, amit hallgatok. Mostanában a metálról leszálltam az utóbbi időben, mert nem találok olyan lemezt, ami újdonságot nyújtana nekem. A hip-hop szippantott be most nagyon, szinte naponta találok olyan előadókat, amikre azt mondom, hogy hú basszus, ez a flow-élmény és a zene elképesztő! Vannak bőven a nyugati bandák közül, akikért rajongok.

Mindig is szerettem volna magamnak egy bitangabb hip-hop csapatot és van is: ez a $£nKi$£ (Senkise). Épp nemrég kezdett el menni a második dalunk a VIVA tévén meg a Music Channelen. Kicsit trap music elektronikus elemekkel keverve, de igazából hip-hop. Aki belehallgat, azonnal leveszi, hogy semmi köze a ByeAlexhez, szinte fel se lehet ismerni, hogy én vagyok.

Jó lenne, de egyszerűen nem volt mostanában olyan mondanivalóm, amit érdemes lenne papírra vetni. Széljegyzetek vannak, beleolvasok, és egy-egy fejezetként tök izgalmas, de mi a valódi körítés, az passz, nem tudom. Most nem is erőltetem ezt a dolgot. Lehet évekig nem fogok semmit írni, de az is lehet fél év múlva megjelenik valami. Mindig az volt az első helyen, hogy író legyek, de most úgy érzem nem az a feladatom. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha eljutok arra a szintre, hogy kijelenthessem: író vagyok. Inkább dalszerzőnek mondanám magam, abban érzem magam jónak, most ezzel tudok a legjobban hatást gyakorolni az emberekre. Az Özséb egy réteg regény lett, akik olvasták, azok 90 százalékban szerették. Most azt szeretném a jövőre nézve, hogy az a közönség, aki engem hallgat, az megmaradna mellettem és felnőne velem. Ha öregember leszek és egy szál gitárral éneklünk, akkor legyenek ott és tudjanak rám büszkék lenni azért, amit csinálok.

Torony