promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Freddie csalódottan tért haza Stockholmból
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Freddie a Pioneer című számával mondhatni játszi könnyedséggel jutott túl az elődöntőn, és okkal tartotta mindenki a verseny egyik legnagyobb esélyesének. Ez sajnos nem jött össze és az énekes csak a 19. helyen tudott zárni. A Bors és a Blikk munkatársai is ott voltak, amikor Freddie megérkezett a Liszt Ferenc repülőtérre. – Nagyon sokan voltak mögöttünk itthon és odakinn is, értetlenül állok a dolog előtt, hogyan sorolódtunk ennyire hátra. Ez a dal méltatlan helyen zárta a versenyt. Csalódott vagyok, és nyomaszt, hogy nem sikerült egy nagyon szép helyezést elérni. Remélem, azért az lejött: meghaltunk ezen a színpadon, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. Nem tudom, mit kellett volna még tennünk – mondta szomorúan a hazaérkező énekes a Borsnak.
 
Azzal sok szakértő is egyetért a mai napig, hogy a politika teljesen beleszól a versenybe, és ennek a rengeteg feltörekvő tehetség issza meg a levét. Mindenesetre bukni nem nagyon bukhat, aki bekerül a döntőbe, ha fel kell fedezni, akkor felfogják. Bár a világsztár előadók nem azért lesznek azok, mert részt vettek az Eurovíziós Dalfesztiválon. Van 2-3 kivétel, de a műsor történetében folyamatosan az ő nevüket ismételgetik, mint az ABBA vagy Céline Dion. Szubjektív kritikánkat a műsorról ide kattintva olvashatjátok.

A nyertes Ukrajna lett Jamala 1944 című számával, ami az Oroszoknál ki is verte a biztosítékot. Megint politika és politika. Az oroszok fontolgatják, hogy jövőre nem indulnak majd az Ukrajnában rendezett versenyen. Hát, az ukránokat ez fogja a legkevésbé érdekelni. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás