promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy színházi néző megpróbálta megmenteni Antigonét
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Egressy G. Tamás rendező, a független Spirita Társulat vezetője számolt be a darab félbeszakításának pillanatairól. „Az Antigoné megkorbácsoltatását bemutató, meglehetősen elemelt színpadi nyelvet alkalmazó jelenet közepén az egyik néző (45-50 év körüli, jól öltözött férfi) felugrott az első sorból, és az Őrt játszó Kocsis Fülöp Somára, a Társulat egyik állandó színészére vetette magát. Lefogta, megpróbálta ellökni, miközben fenyegetőzött, és ezt hajtogatta: "Nem bánthatod tovább!", majd - amikor megpróbáltam közbelépni - felém fordulva azt hörögte: "Te egy diktátor vagy? Megöllek!", és az én karomat is többször megpróbálta elkapni.”

Az esetet a közönség konkrétan síri csendben nézte végig. A technikusok leállították a zenét és felkapcsolták a közönségfényt, majd Antigoné megmentőjét a színház két dolgozója vezette ki. Távozás közben a zavarodott férfi még odamondta a közönségnek: „Ha mi csak ülünk és nézzük, akkor ő uralkodik! A sok birka meg nézi!”

Ha az úriember tényleg ennyire azonosult az előadással, akkor ezek a színészek tényleg tudnak valamit. Sajnos a befejezést már csak felvételről nézheti meg, ahogy a többi művet is, ugyanis a színház összes előadásáról ki lett tiltva, előre megváltott jegyeinek árát visszafizették neki.

A színészeket teljesen lefagyasztotta az eset, de később a zenés korbácsos-jelenet kezdetétől folytatták az előadást, és be is fejezték az utolsó 20 percet. „Komoly sikert arattunk, ami nagy valószínűséggel a Társulat lélekjelenlétének is szólt” – mondta Egressy G. Tamás. A lenti viedót csak dokumentációs célzattal készítették, így nem túl jó a hang és képminőség, de jól lehet látni, ahogy 0:10-nél a hős fellép a színpadra.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás