promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Önálló koncerttel érkezik a Placebo
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 20 Years of Placebo című turné október 13-án indul Dániában, az európai rész december 15-én zárul a londoni Wembley Arénában. Brian Molko énekes és Stefan Olsdal zenei mindenes formációja többször járt már Magyarországon, ezen belül a Sziget fesztiválon ötször (2001, 2006, 2009, 2012, 2014) játszottak. A Placebo tavaly év végén MTV Unplugged címmel akusztikus albummal jelentkezett, amin fantasztikus módon mutatták be végre az akusztikus repertoárjukat, amivel már számtalan koncertet csináltak már. A csapat azt ígérte ez nem populáris koncert lesz, de nem is arra kell számítani. Egy vérbeli fellépés, vérbeli rajongóknak, olyan számokkal, amiket már nagyon régen nem hallhattak.

"Azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy tudatosan figyelembe vegyük, mit akarnak a rajongók hallani, hiszen nagyon türelmesek voltak velünk, amióta nem játszottuk a korai slágereinket. A 20 éves jubileumi turné éppen megfelelő lesz erre. Számunkra is lehetőség, hogy újra felfedezzünk egy csomó régi dalt, például a Pure Morningot vagy a Nancy Boyt" – mondta a zenekar frontembere Molko. Ha van koncert amit nem szabad kihagyni, az egyértelműen ez lesz, főleg a Placebo fanoknak!

A jegyeket a LiveNation oldalán keresztül tudjátok beszerezni!
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás