promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pontos dátum érkezett a Trónok harcához
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A hónapot már eddig is tudtuk, már csak a pontos dátumra vártak a rajongók. Ez lesz az első olyan alkalom, aminél úgy indul az évad premiere, hogy a nézők nem olvashatták el a regényt előtte. George R. R. Martin ugyanis a Tűz és jég dala című fantasysorzata hatodik kötetét a „The Winds of Winter-t” nem tudta befejezni a kezdésig. Most már a regény olvasóinak sem lesz azaz előnyük, hogy néhány eseményt előre tudhassanak. Így már szinte a fél világ arra kíváncsi, életben marad-e Jon Snow? Ha a regény kijön a sorozat előtt, egészen biztosan bődületes eladási számokat generált volna. Most ezzel Martin az HBO malmára hajtja a vizet, mert a sorozat jön ki győztesen belőle az erős lezárás miatt. A csatorna amúgy 10 évadot tervez, amit csak úgy lehetne megoldani, hogy ha a regény történéseit kettészedik, és nem egy évadban mutatják be.
 
A hatodik évadot a hagyományoknak megfelelően az HBO itthon is az amerikai vetítéssel egy időben adja, először felirattal, majd pár hetes csúszással szinkronosan. Az első részt valószínűleg megint mindenki ingyenesen megtekintheti majd az HBO GO-n.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás