promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Király Viktor alulmaradt, de továbbjutott a The Voiceban
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Amerikában a Viktor és Magyarország szó egyesüléséből egész másra gondoltak eddig az ott élők, de ő Király, mind a két értelemben. Jordan Smith hangja tényleg eszméletlen, nincsenek rá szavak. Ő kezdte a párbajt, és azonnal lehetett érezni, hogy ez bizony robbantani fog. Viktor cseppet sem énekelt rosszabbul a párbajban, de ő inkább a letisztultabb vonalat választotta, hogy meg tudja mutatni az eredeti hangját.
 
Adam Levine itt már tudta, hogy sajnos nem Királyt fogja továbbvinni a csapatában az élő műsorba. A párbaj győztese így a fiatalabb Jordan Smith lett. De ugyebár itt már volt rablás, ami azt jelentette, ha valamelyik énekes alulmarad, a másik három zsűri elviheti őt a saját csapatába. Ez is meg is történt, Gwen Stefani, a No Doubt zenekar énekesnője ezúttal Király Viktor esetében gondolta úgy, hogy érdemes a piros gombra csapnia, így magyar énekes az ő csapatában folytatja tovább a versenyt az élő showban. Király Viktor azt nyilatkozta, hogy nem feltétlenül a győzelemre hajt, hiszen ha bejut az élő adásba, hetente 10-12 millió néző előtt szerepel, és ez óriási lépés lehet a karrierje szempontjából. Az itthoni tehetségkutatókban többnyire csak haknikat nyerhetnek az énekesek az élő showal, itt viszont világhírnevet. Ez a nem mindegy.

A comment.blog megjegezte, a párbaj után minden mester elismerően nyilatkozott Király Viktor teljesítményéről, és elmondták, hogy ha nem Jordan Smith ellen lépett volna ringbe, akkor a döntés egyértelmű lenne. Blake Shelton azt mondta, hogy tudta ő, hogy a magyar énekes jó, de arra nem számított, hogy ilyen jó. Gwen Stefani saját bevallása szerint ez első perctől fogva nagy rajongója Királynak, és amikor Adam Levine kimondta a verdiktet, miszerint Jordant visz tovább, habozás nélkül lecsapott Királyra. A magyar sajtó persze pletykákba bonyolódott, hogy Viktor és Gwen Stefani összeszűrte a levet. Hát, a fotósok azért látták ennyit őket együtt, mert Király az énekesnő csapatába került, csak ugyebár ezt akkor még nem tudtuk. Várjuk az élő műsort!
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás