promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tovább szurkolhatunk Király Viktornak
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Először is be kell valljam, hogy Cassandrának tényleg elbűvölő hangja van, és ugyanúgy megérdemelte volna a továbbjutást, de egyértelmű volt, hogy mi kinek szorítottunk. Első cikkünkben ki is tértünk rá, hogy milyen tehetségesnek tartjuk Viktort. Ezt ide kattintva érhetitek el. Az Adam Levine csapat két énekese a Nobody Knows it But Me című számot énekelték el, teljesen hibátlanul. A nem kis nevekből összeálló zsűri állva tapsolta meg a hihetetlen előadást.
 
Blake Shelton amerikai country legenda dicsérte Viktor hangját az egyenletes teljesítmény miatt. A válogatón eleve azt akarta, hogy az ő csapatába kerüljön. Pharrell Williams szinte csodaként fogta föl, hogy Magyarországról egy ilyen nagyszerű hang jöhet. Viktor amúgy először Pharrell csapatába akart kerülni, de talán jobb is, hogy a hűséges Maroon 5 frontembert választotta, mert Williams-nek jobban bejött Cassandra hangja. Gwen Stefani próbálta megtalálni a középutat kisebb nagyobb sikerrel, de nem tudtuk meg, kihez húz a szíve.

voice 1
Mindegy is volt, mert a végső döntést Adam Levine-nek kellett meghoznia, aki nem sokat morfondírozott azon, hogy Király Viktort viszi magával tovább a versenyben. Ez nem meglepő, ugyanis a válogatón, bár kivágták a tévéből, 20 percen keresztül győzködte Viktort, hogy ha őt választja, milyen jövőképet képzel elé. Már akkor is tökéletes választásnak tartottuk Adamet mentorként, ez most be is bizonyosodott.

Azonban ezután még mindig nem az élő műsor következik, ugyanis van még egy próba. A most továbbjutott énekesek párosával fognak színpadra állni egy saját maguk által választott dallal. A két énekes egymás után elénekli a választott dalát, majd a zsűritagok döntenek, ki jut tovább az élő adásba. Itt már van rablás is, ami azt jelenti, ha valamelyik énekes alulmarad, a másik három zsűri elviheti őt a saját csapatába. Reméljük Viktor itt is simán továbbjut, ezután pedig már az élő adásban építgethetné a világhírnevet. Szurkolunk neki!
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás