Avicii – Stories (albumkritika)

Tom Bergling, azaz Avicii még mindig csak 26 éves. A svéd szupersztár generációjának legmenőbb electro house előadója, a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house tagozatának legtehetségesebb növendéke. (Bizony, ott ilyen is van.) Kétszer (a Sunshine, illetve a Levels című számáért) jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját. Tehetséges, de mindent elmond, hogy zenéit még ma is jobban szeretik a pop műfaj fülűek, mint az elektronikus zene kedvelői. Jobb és tehetségesebb, mint egy David Guetta, de az agya annyira rá van állva egyfajta előadásmódra, hogy abból igen ritkán tud kitörni. Persze kell, hogy valakinek legyen hangzásilag egy névjegye, de ha először hallanánk egy Avicii számot, nem tudnánk rámondani azonnal, hogy ez ő, mert annyira hasonlít a top 40-es rádiós számokhoz.

Persze ettől függetlenül az album teljesen rendben van, Bergling sokat fejlődött, de ez még mindig az a nyálas elektropop, amit inkább tehetségkutató válogatóra vinne az ember, mint komolyan hallgassa. A legtöbb számból hiányzik az egyediség, egy hallgatás után ki lehet meríteni a trackeket. Ez még nem azt jelenti, hogy nem érdemes egyszer sem meghallgatni, nagyon is érdemes! Biztos vagyok benne, hogy fogunk olyan számot találni, ami közel kerül majd a szívünkhöz. Én azt mondom, ha az albumon van egy olyan szám, amit rongyosra fogsz hallgatni a közeljövőben, akkor már érdemes volt időt szánni rá.

 

"Ez az album az eddigieknél sokkal dalorientáltabb lett. Minden szám akusztikus gitáron íródott, így a felépítésük is merőben más" – nyilatkozta Tom. Teljesen érezhető ez a benyomás, rengeteg zenei alapba belekerült az akusztikus gitár, ami erősen kimozdítja az elektronikus közegből a trackeket. Két megjelent dalról az album beharangozásakor már írtunk régebben. Ezt ide kattintva érhetitek el. Ennek érdekessége, hogy az általam kedvelt Pure Grinding klipjét Magyarországon forgatták.

 

Az albumon amúgy rengeteg énekes, előadóművész működik közre. Az anyagon 14 dal kapott helyet, köztük a 22 országban listavezető Waiting For Love (ennek koproducere Martin Garrix volt), a Wyclef Jeannel rögzített Can't Catch Me, amiben én komolyan hiphop elemek helyett inkább a reggaet véltem felfedezni. Itt volt még ugyebár a Pure Grinding (Kristoffer Fogelmark és Earl St. Clair működött közre), a For a Better Day (Alex Ebert énekével) vagy a country zenében utazó Zac Brown Banddel készült Broken Arrows. Érdekes módon a Coldplay énekesével, Chris Martinnal rögzített Heaven nem került fel az albumra, pedig nekem komolyan az lett volna a kedvencem.

Tehát rengeteg stílus ütközik az albumon, a baj csak az, hogy nem nagyon találnak egymásra, így nem tudok olyan számot mondani, ami teljesen kiemelkedne. Inkább mindegyikbe megfog valami, aztán el is veszi a kedvem egy adott rész. Ha fülig érő szájjal sétálunk lefelé a nagyihoz ebédre, és szép napos délután van, akkor hallgassuk meg az Avicii albumot, elő fogja hozni az étvágyunkat.

 

Toronicza Péter