promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Húsz név, akit látnod kell a Szigeten!
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Gondolkodtam a tíz néven is, hogy megkönnyítsem a munkámat így vasárnap, de szinte képtelenség csak ennyit ajánlani ebből a felhozatalból. Mondjuk ezt már akkor tudtam, amikor megjelent a Sziget hivatalos programja. Az idei, 23. fesztivál összesen 4,7 milliárd forintos költségvetéssel dolgozik, amiből már bőven lehetett nagy neveket hívni. Ebből a legtöbbet egyértelműen a mínusz egyedik napon fellépő Robbie Williams szakítja. Gerendai Károly a Sziget ügyvezetője ugyan nem árulta el mennyit kap, de megemlítette, hogy százmilliókról beszélhetünk. Természetesen ő is benne van a top 20 névben, de nem a gázsija miatt.

Robbie Williams (UK)

Több mint 70 millió eladott albummal a háta mögött Robbie Williams az elmúlt két évtized legsikeresebb brit énekese, akinek dalai elképesztő könnyedséggel és hitelességgel járják körbe a könnyűzene legkülönbözőbb műfajait, kezdve a balladisztikus popdaloktól a dance-en és a rockon át egészen a swingig. Lemezei rekord gyorsasággal repülnek az angol slágerlista első helyére, a különleges show-elemekkel díszített koncertjei pedig rendre teltházasak. A gázsijáról már beszéltünk, de elhihetik, meg fogja érni.

Amit hallanod kell tőle: Angels, Feel, Let Me Entertaion You, Rock DJ, Goin’ Crazy
Mikor, hol? – Augusztus 10, hétfő, 21:30, Nagyszínpad

alt-J (UK)

Megkérdőjelezhetetlenül eredeti, könnyed hangvételű, mégis mélyenszántó munkáikkal a fejükről a talpukra, majd a talpukról a fejükre állították a vájt fülű kritikusokat, a közönségnek meg mindig egy külön zenei utazást hoztak. Zenéjük éteri, ugyanakkor földhözragadt, eklektikus, de végtelenül egyszerű, megfoghatatlanul vonzó: bemutatkozó albumukkal, az An Awesome Wave-vel kiérdemelték a két szakmailag legnagyobb presztízsértékű brit zenei elismerést, a Mercury- és az Ivor Novello-díjat, második lemezük, a This Is All Yours pedig első helyen végzett a szigetország lemezeladási listáján. Egyértelműen az igazi indie pop kiemelkedő hírnökei.

Amit hallanod kell tőlük: Hunger of the Pine, Something Good, Breezlebocks, Matilda, Taro
Mikor, hol? – Augusztus 12, szerda, 21:30, Nagyszínpad

Ellie Goulding (UK)

Amikor először találkoztam az énekesnő legelső Lights nevezetű albumával, be kell vallanom őszintén, rommá hallgattam. Mondtam is magamban, hogy annyira kellett egy ilyen énekesnő a zenei világnak, mint egy karton ásványvíz a sivatagban. Minden száma tökéletesen ki volt dolgozva, és valahogy éreztem, ez később majd jobban el fog menni a populáris vonalba. Hála égnek nem volt igazam, és az egy-két pop számot leszámítva Ellie hozza azt, amit az elején letett az asztalra. Sok idelátogató mondta, hogy az ő koncertjét várják a legjobban.

Amit hallanod kell tőle: Lights, Under The Sheets, Guns and Horses, Starry Eyed
Mikor, hol? – Augusztus 13, csütörtök, 21:30, Nagyszínpad

Limp Bizkit (USA)

Fred Durst és stílusteremtő zenekara, a Limp Bizkit a Significant Other és a Chocolate Starfish... című albummal robbant be a köztudatba a 2000-es évek elején. Minden idők egyik legsikeresebb újhullámos metál zenekaraként több mint 50 millió lemezt adtak el világszerte. Háromévnyi szünet után 2009-ben tértek vissza, idén megjelenő Stampede of the Disco Elephants című hetedik nagylemezüket epekedve várják már a rajongók, reméljük a Szigeten az új dalokat is hallhatjuk az olyan klasszikusok mellett, mint a Rollin’, a Break Stuff, a My Generation vagy a Behind Blue Eyes.

Amit hallanod kell tőlük: Rollin’, Gold Cobra; Eat You Alive, Endless Slaughter, Thieves, Behind Blue Eyes
Mikor, hol? – Augusztus 16, vasárnap, 19:30, Nagyszínpad

Florence + The Machine (UK)

Aki olyan művészcsaládból származik, mint Florence Leontine Mary Welch, két életút között válaszhat: elvégzi a legjobb iskolákat – Florence megtette -, kimarad a legjobb iskolákból – Florence ezt is megtette -, vagy esetleg a harmadik mellett dönt, és ha már így alakult, átesik a késői tinédzser kor összes betegségén. Így van ez, ha valakinek a családjában túl sok Ramonest hallgatnak, és közben avantgarde művészek képzőművészeti albumait nézegetik. Florence szívesen beszél arról, hogy karrierje úgy indult, mint megannyi más ambiciózus, ám bizonytalan művészé: pontosan tudta, hogy a zene lesz életének a kísérője és ez sok örömmel, de némi problémával is jár. A 2000-es évek elején a barátnőjével kezdtek dalokat írni, amikor csak lehetőségük volt rá, koncerteztek, és éjjel-nappal buliztak. A Kiss With A Fist volt az első dal, ami egy korábbi változatában feltűnést keltett, majd egy varázslatos pillanatban összeállt a Florence and the Machine, a szerelem, a csalódások, a mennyország és a pokol prófétája.


Amit hallanod kell tőlük: Queen of Peace, You’ve Got the Love, Spectrum (Say My Name), Shake It Out, Never let Me Go
Mikor, hol? – Augusztus 11, kedd, 21:30, Nagyszínpad



Interpol (USA) 

A XXI. századi new wave/poszt-punk revival hullám veteránjának számít a New York-i Interpol. A hűvös eleganciájú, hol feszes, hol atmoszférikus, sötét tónusú gitárzenében utazó zenekar legutóbbi, ötödik lemezét már trióban, a basszusgitáros alapító tag nélkül vette fel, de a tavaly megjelent El Pintor ennek ellenére egy rendkívül egységes anyag lett, mely az év végi listákon rendre az élmezőnyben végzett. Mindegyik lemezük tele van nagyon erős dalokkal, azonnal felismerhető hangzásuk pedig szinte egyből beszippantja a hallgatót.  Az eredeti indie mindig az Interpolal kezdődik.

Amit hallanod kell tőlük: My Desire, PDA, Rest My Chemistry, Evil; Slow Hands, Barricade, NYC
Mikor, hol? – Augusztus 13, csütörtök, 23:45, A38 Színpad

Rudimental (UK)

Nagy-Britannia legaktuálisabb drum n bass kollektívája, a műfaj jövőjét meghatározó alakulatok közül eddig elért sikerei alapján magasan kiemelkedő, négytagú londoni formáció. Nevükhöz köthető az utóbbi idők legkedveltebb drum n bass slágere, a John Newman vokáljával színezett, világszerte toplistás karriert befutó Feel the Love. A csapatnak szeptemberben érkezik az új albuma, így ők is biztosan hoznak majd új trackeket nekünk.

Amit hallanod kell tőlük: Feel The Love, Right Here, Not Giving In, Waiting All Night, Powerless, Free, Baby, Spoons
Mikor, hol? – Augusztus 16, vasárnap, 17:45, Nagyszínpad

Knife Party (AUS)

A Knife Party - a Pendulum zenekar vezéreiként ismert - Rob Swire és Gareth McGrillen félelmetes energiákat felszabadító electro house projektje. Eddigi három nagy sikerű EP-jük után tavaly novemberben jelent meg Abandon Ship című bemutatkozó nagylemezük. Őrületes fény- és látványtechnikával felturbózott produkciójukkal (az elmúlt évekhez hasonlóan) idén is fellépnek a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon, így a Szigeten is. A Pendulumot sajnos gyászolnunk kell, de legalább ez megmaradt nekünk. Egyáltalán nem ugyanaz, de legalább minőségi.

Amit hallanod kell tőlük: Interupt, Destroy Them With Lazers, Internet Friends, Give It Up; Centipede, Zoology, Antidote, Bonfire
Mikor, hol? – Augusztus 14, péntek, 3:00, A38 Színpad

Foals (UK)

Nevüket a brit közönség a Hummer és a Mathletics single-ökön keresztül ismerhette meg 2007 elején. Még ugyanebben az évben elkezdtek dolgozni a TV on the Radio zenei géniuszával, David Sitekkel első lemezükön: az Antidotes a következő év márciusában jött ki, harmadik helyen nyitott a brit albumeladási listán és egyértelmű kritikai sikert aratott. Yannis Philippakis frontember kvintettje nagy erőkkel dolgozott tovább: 2009 nyara újra a stúdióban érte őket, elkészítették a futurista szólamoktól sem mentes, elődjéhez képest nagyszabásúbb-magasztosabb hangvételű Total Life Forevert, melyet 2010-ben Mercury-díjra jelöltek. Legutóbbi lemezükkel, egyben legslágeresebb munkájukkal, a Holy Fire-rel a lehető legszélesebb spektrumú közönségsikert célozták meg, olyan kiváló dalokkal, mint az Inhaler vagy a My Number. Új számukról és csúcs klipjükről itt írtunk bővebben.

Amit hallanod kell tőlük: Inhaler, My Number, Miami, Spanish Sahara, Balloons, Out Of The Woods, Late Night, Bad Habit
Mikor, hol? – Augusztus 13, csütörtök, 19:30, Nagyszínpad

Kasabian (UK)

A brit Kasabian tavalyi glastonburys headliner fellépésével örökre beírta magát a legsikeresebb brit rockzenekarok közé. Jómagam imádom őket, és nem tudok a seggemen maradni, ha a koncertjeiket nézem. A 2004-es bemutatkozó lemezük óta megállíthatatlanok: többször választották őket a legjobb koncertzenekarnak, a legjobb brit előadónak, eddig megjelent öt nagylemezük szinte minden év végi listán az élmezőnybe került. Olyan megunhatatlan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Fire, az Underdog, az Empire vagy az eez-eh, nem véletlen, hogy a világ legnagyobb fesztiváljain – köztük az idei Szigeten - van biztosított helyük headliner pozícióban. 

Amit hallanod kell tőlük: Fire, Underdog, Empire, L.S.F., Club Foot, Switchblade Smiles
Mikor, hol? – Augusztus 14, péntek, 19:30, Nagyszínpad



Nervo (AUS)

Miriam és Olivia Nervo, a kortárs elektronika két legbefolyásosabb múzsája, akik eddigi karrierjük során számtalan világsztárral –köztük Kylie Minogue, Armin van Buuren vagy épp Nicky Romero - dolgoztak együtt. A Nervo nővérek ebben az évtizedben lettek ünnepelt sztárok. Rezidensként szerződtette őket a Las Vegas szimbólumának számító Wynn, olyan slágerekben közreműködtek, mint a The Way We See The World (feat. Afrojack, Dimitri Vegas & Like Mike), We’re All No One (feat. Steve Aoki & Afrojack), a Hold On vagy a Revolution (feat. R3hab & Ummet Ozcan). Jelenleg bemutatkozó nagylemezükön dolgoznak, melyről nemrég jelent meg az It Feels kislemez.

Amit hallanod kell tőlük: We're All No One, You're Gonna Love Again, It Feels; The Way We See The World, Hold On, Ready For The Weekend, Rise Every Morning
Mikor, hol? – Augusztus 16, vasárnap, 01:00, Telekom Aréna

Sigma /live/ (UK)

Cameron Edwards és Joe Lenzie, leeds-i elektronikus zenész, producer és DJ duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóikkal – mint például a tavalyi gigasláger Nobody To Move  és a Changing - küzdötték fel magukat a drum n bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben nagyhírű pályatársaikkal közreműködnek és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada.  

Amit hallanod kell tőlük: Changing, Nobody To Love, Higher; Rudeboy, Summer Calling
Mikor, hol? – Augusztus 16, vasárnap, 03:00, A38 Színpad

Nero (UK)

Aki esetleg bekavarodott volna, nincs semmi elírás, van Nervo, meg van Nero. Mi most az utóbbiról fogunk írni. A két brit zenész-producer és egy énekesnő alkotta londoni Nero a dubstep kiszámíthatatlanságából, a drum'n'bass lendületéből és az electro house nyers erőiből építkezik. Már első kislemezeiket felkapták a legnagyobb DJ-k és rádiók, nem csoda, hogy bemutatkozó nagylemezük, a Welcome Reality első helyen nyitott a brit lemezeladási listán. Olyanokkal dolgoztak együtt, mint a Muse, Example vagy Skrillex, utóbbival közösen Grammy-t is nyertek 2013-ban a Promises-mixszel. Második nagylemezüket márciusban fejezték be, a The Thrill című kislemez már hallható is róla.

Amit hallanod kell tőlük: The Thrill, Crush On You, Innocence, Me And You, Guilt
Mikor, hol? – Augusztus 15, szombat, 01:30, A38 Színpad

Infected Mushroom (ISR)

Aligha kell bemutatni a magyar közönségnek az Infected Mushroom duót: a pszichedelikus trance világában egyeduralkodó izraeli (jelenleg Los Angelesi székhelyű) formáció több mint 15 éve szállítja a közönséget beszippantó, folyamatosan változó elektró ütemeket. Szuggesztív, kísérletező és sokszínű munkásságuk legfrissebb darabja a három darab Friends on Mushrooms kislemezt egyesítő album, mely év elején jelent meg.

Amit hallanod kell tőlük: Becoming Insane, Never Mind, Psycho, Kafkaf, Where Do I Belong, Heavyweight
Mikor, hol? – Augusztus 11, kedd, 01:30, A38 Színpad

Arty (RU)

Az orosz Arty fogja képviselni az igazi és hamisítatlan trancet a Szigeten. A producer legtöbbet Above and Beyond kiadójánál az Anjunabeats-nél adogatja ki jobbnál jobb szerzeményeit. Arty saját trackjeibe több stílust is vegyít, így hangzása teljesen egyedinek mondható. Önmaga inkább az elszállósabb, mint a pörgősebb vonalat képviseli, így a mostani szettje is egy fantasztikus utazás lesz a trance földjére, amiben biztos vagyok, hogy a legjobb zenéket vonultatja majd fel a világ minden egyes tájáról.

Amit hallanod kell tőle: The Ocean, Kate, Mozart, Open Space, Rebound
Mikor, hol? – Augusztus 12, szerda, 23:30, Telekom Aréna



W&W (NL)

Ward van der Harst és Willem van Hanegem a 2007-es Trance Energy-n talált egymásra, és már hamar a műfaj császárának, Armin van Buurennek a látóterébe kerültek. Invasion című daluk igazi himnusz lett, míg az idei MasterCard Balaton Soundon is fellépő Ummet Ozcannal közös munkájuk, a Code a 2013-as Miami Music Week legtöbbet pörgetett trackje volt. Játszottak már telt ház előtt a New York-i Madison Square Gardenben, anyagaik saját kiadójuknál, a Mainstage Music-nál jelennek meg, de ugyanezen a címen fut népszerű podcastjuk is.

Amit hallanod kell tőlük: The Code, Don’t Stop the Madness; Thunder, Lift Off!, Jumper, Invasion, D# Fat, Shotgun, Arena, Alpha, Moscow
Mikor, hol? – Augusztus 13, csütörtök, 01:00, Telekom Aréna

Martin Garrix (NL)

Nálunk a listán most ő váltotta Aviciit, ha már mindenképpen kell egy pop producer, akkor ő legyen az. Martin Garrix a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-je, akinek Animals című slágere 2013-ban a Beatport legnépszerűbb - legkeresettebb anyaga volt, ráadásul több európai országban is a slágerlisták élén végzett. Fiatal kora ellenére már hatalmas nevekkel dolgozhatott együtt, úgy mint Tiesto, vagy Hardwell. Most ő kapta azt a nemes feladatot, hogy zárhatja majd a Szigetet, amihez ugyebár látványos tűzijáték és lézershow társul majd.

Amit hallanod kell tőle: Animals; Wizard; Tremor; Turn Up The Speakers; Virus
Mikor, hol? – Augusztus 16, vasárnap, 21:30, Nagyszínpad

Hernan Cattaneo (ARG)

Argentin DJ- és producerzseni, kiadótulajdonos, a latino house királya, aki tavalyi, Nick Warrennel közös Balaton Soundos b2b szettje, és februári teltházas budapesti klubkoncertje után tér vissza a Sziget Fesztiválra. Több, mint három évtizede van a pályán, ezalatt ő lett hazája, Argentína nemzetközileg legmagasabban jegyzett elektronikus zenésze: munkáival a műfajért rajongók százezreit babonázta meg, és több elektronikus zenei nemzedéket inspirált. Jöhetnek itt taknyos fellépők, de ő lesz a császár!

Amit hallanod kell tőle: Citycism, Teleport, Landing, Closer To Me, Underwater
Mikor, hol? – Augusztus 11, kedd, 02:00, Colosseum

The Subways (UK)

Ismét élőben szólal meg a Szigeten a kétezres évek egyik legnagyobb indie rock himnusza, a Rock & Roll Queen, hiszen a mindig kirobbanó formában lévő brit Subways visszatér hozzánk, hogy bebizonyítsa, miért tartja lázban félelmetes energiákat felszabadító produkciójuk a legnagyobb brit és európai fesztiválok közönségét. Csapat ebben az évben fejezte be szám szerint negyedik stúdió albumát szimplán csak The Subways címmel. Egy valamit garantálhatunk, hogy ismét őrületes hangulatot fognak csinálni. Az viszont nagy hiba, hogy a The banda és a Kasabian koncertje egymásba csúszik majd.  

Amit hallanod kell tőlük: Rock & Roll Queen, Girls & Boys, No Goodbyes, I Want to Hear What You Got to Say, It's a Party My Heart Is Pumping to a Brand New Beat, We Don’t Need No Money To Have A Good Time
Mikor, hol? – Augusztus 14, péntek, 18:30, A38 Színpad

José Gonzalez (SWE)

Kiváló előadói kvalitásokkal rendelkező, argentin származású svéd zenész, dalszerző és énekes, aki egy szál gitárral a kezében képes elbűvölni és végig varázslatos játékának hatása alatt tartani a közönséget. Zenéje, akárcsak megjelenése, illetve stílusa szolid, visszafogott, megnyerő, elegáns, de mélyen érzelmes, pontosabban éterien érzéki. José mester ki fog tudni minket szakítani kicsit a nagyzenekarok őrületéből és egy akusztikus blokkal segíthet elűzni minden gondunkat. Mindenképpen látni kell őt élőben!

Amit hallanod kell tőle: Every Age, Stay Alive, Far Away, Cycling Trivialities, Heartbeats, Killing for Love, Down the Line
Mikor, hol? – Augusztus 16, vasárnap, 16:45, A38 Színpad


Persze nem csak zene lesz a Szigeten, hanem rengeteg kulturális program, amikre érdemes odafigyelni. Ennek a videó összeállítását ide kattintva érhetitek el.
 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás