promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
134 millió a MODEM-ből eltűnt képekért
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Antal Péter tulajdonos tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a MODEM-ből eltűnt két nagy értékű képe: Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, valamint Nemes Lampérth József Táj című tusrajza. A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig-gyűjtemény részét képező alkotásnak, amelyet 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben - emlékeztetett Antal Péter.

Az eltűnt két kiemelkedő alkotás akkori együttes értéke meghaladta a 100 millió forintot, de miután mind Csontváry Kosztka Tivadarnak, mind Nemes Lampérth Józsefnek nagyon kicsi a hátrahagyott életműve, értékük már jelentősen növekedhetett - jelezte az eltűnéskor a tulajdonos.

Az ismeretlen tettes ellen, lopás gyanúja miatt folyó nyomozás mindeddig nem vezetett eredményre: sem a képek, sem az elkövetők nem kerültek még elő. Az önkormányzat is lefolytatott az ügyben több vizsgálatot, és megállapította, hogy a MODEM igazgatója egyebek mellett "súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte" kötelezettségét, ezért Kukla Krisztiánt azonnali hatállyal elbocsátották.

A közgyűlés egyhangúan döntött a képek tulajdonosának kártalanításáról is: a több mint 134 millió forintot a költségvetés tartalékából fizetik ki Antal Péternek.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás