promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tizenegy megdöbbentő tény, amit az utasszállítók pilótái eltitkolnak előlünk
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem mondjuk, hogy mindegyikkel maradéktalanul egyetértünk – a vízen landolás például nem csak, hogy létező fogalom, de külön képzik is rá a pilótákat. Minden esetre sok igazság van benne.


• Évente mintegy ezer alkalommal fordul elő, hogy egy repülőgép vagy más jármű tévedésből aktív kifutópályára téved.

• A repülőgépen felszolgált kávé ugyanabból a vízből készül, amit a gép vécéjében is találsz. Némelyik a megengedett egészségügyi határértéknél ezerszer több baktériumot is tartalmazhat.

• A repülőgép kapitánya és személyzete rendszerint kimerült, ugyanis a szabályzat szerint tizenhat órán keresztül dolgozhatnak szünet nélkül, ezt pedig ki is használják.

• A rakatják el laptopunkat repülés közben, mert adott esetben könnyen veszélyes lövedékké válhat, a pilóták pedig nem nagyon szeretnék, ha 320 km/h tempónál egyszer csak egy MacBook vágódna a tarkójukhoz.

• Néhány pilóta egészen bele tud feledkezni a laptopjába vagy a telefonjába a repülés alatt. 2009 októberében két pilóta annyira belefeledkezett, hogy 150 mérfölddel túlrepültek a célállomáson.

• Egy repülőt évente átlagosan egyszer ér villámcsapás. A jó hír, hogy villámcsapás miatt az elmúlt negyven évben egyetlen repülőgép sem zuhant le.

• A pilóták rendszeresen követnek el hibákat a sebesség vagy a magasság meghatározásakor, vagy akár landolásnál. Mivel ezeket a hibákat többnyire időben korrigálják, ezért ők sem igazán verik nagydobra.

• A pilóták folyamatos nyomás alatt vannak, hogy kevesebb üzemanyagot vigyenek magukkal, mint amennyit szükségesnek ítélnek. Erre azért van szükség, mert minél több üzemanyagot visznek magukkal, annál több üzemanyagot is égetnek el a plusz teher miatt.

• A menetrend szerinti járatokon sok csomagot szállítanak, köztük H.R. feliratúakat is, amely a Human Remainsre, vagyis emberi maradványokra utal. Könnyen előfordulhat, hogy a gépen, amelyen utazunk, koporsók is vannak.

• Éjszakai landolásnál a pilóta azért halványítja el világítást, hogy ha a gépet esetleg evakuálni kell, akkor a szemünk, már hozzá legyen szokva a kinti sötétséghez.

• És végezetül… nincs olyan, hogy vízen landolás. Ezt úgy nevezik, hogy “becsapódás az óceánba”.

pilot2
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás