Ha fény derül az egyiptomi obeliszkek titkaira, az mindenki számára megdöbbentő lesz

Az obeliszkek olyan nyúlánk kőoszlopok, amelyek felfelé keskenyednek, és a tetejükön gúlában végződnek. Általában az ókori Egyiptomhoz szoktuk kötni őket, és nem véletlenül, hiszen a világ több távoli táján lévő obeliszkek is gyakran onnan származnak.

Régen a csúcsot aranylapokkal fedték be, hogy a reggeli napfény először azon csillanjon meg. Az oszlopok oldalára pedig a napistenhez szóló imákat véstek, vagyis a kecses faragványok alighanem kultikus jellegűek voltak, az isteni napsugarakat szimbolizálták.

Az egyiptomiak maguk a tekhenu névvel illették őket, az obeliszk megnevezés görög eredetű. A legkorábbi templomi oszlop I. Szenuszert idejéből való, a Krisztus előtti 20. századból, amely közel 21 méter magas és 120 tonna súlyú, és vörös gránitból készült.

Az Egyiptom iránti európai rajongás a 18. század legvégén kezdődött, Napóleon hódításai idején. Az újabb lökést pedig Tutanhamon fáraó káprázatos sírjának felfedezése jelentette 1922-ben, és a mánia máig tart.

Az obeliszkek esetében gyakran felmerülő kérdés, hogyan tudták azokat egyetlen darab kőből ilyen precízen kifaragni. A feladat nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik, sok mai kísérlet fulladt már kudarcba régészek és mérnökök körében, főleg az oszlopok felállítása okozott számukra nehézséget.

Az eredeti obeliszkekből mára körülbelül 30 maradt meg, és érdekesség, hogy miközben Egyiptomban 5 darabot őriznek, addig Olaszországban például 11-et, vagyis a nyugati hódítók sokszor szemtelenül elhurcolták ezeket a tárgyakat.

Vajon tényleg csak kultikus céllal készültek, illetve díszítőelemek voltak? Néhányan úgy vélik, hogy az oszlopok akár arra is szolgálhattak, mint a piramisok, vagyis energiatermelő eszközök voltak, a Föld mélyében lakozó, esetleg a világűrből hozzánk érkező titokzatos energiák igába fogására lehettek alkalmasak.