2000 éves titokra derült fény: így gyógyítja meg magát az ókori beton, amit a rómaiak találtak fel

A beton anyagában, ha valamilyen sérülés keletkezik, azt általában nagyon nehéz kijavítani, főleg, ha a később meginduló, az anyag belsejében lévő repedésről van szó. Erre a problémára több kutatócsoport keresi a megoldást.

Az építőipar fenntarthatóságának érdekében egyre több kutatás folyik az „öngyógyító” anyagok fejlesztésével kapcsolatban.

A Cambridge-i megoldás szerint gyógyító mikrokapszulákat juttatnak a betonba, ami különböző töltőanyagokat tartalmaz - például ásványokat, epoxigyantát, poliuretánt -, és amikor a repedés eléri a kapszulát, annak fala elreped, melynek következtében a „gyógyszer” az anyagba jut és betömíti a repedést.

Egy másik kísérletben a kutatók az „öngyógyító” betont baktériummal állították elő, hogy repedés esetén azok állítsák helyre a rést. A Sporosarcina pasteurii egy anaerob baktérium, azaz oxigénmentes közegben aktív. Vízzel érintkezve kalciumot választ ki, így mészkőszerű anyag alakul ki a repedésekben, és kitölti a hézagokat.

Sokan nem is gondolnák, hogy a rómaiak már eleve úgy keverték a betont, hogy annak öngyógyító „mellékhatása” keletkezett. Ez a mészkő volt.

Igaz, hogy alapvetően a betonba szárazkeveréssel juttatott mészkő a véletlen, vagy a hiba műve is lehetett, de az, hogy rendszeresen találni abból a korból származó mészkővel gyógyított betont, az azt jelenti, hogy e mögött tudomány és szándékosság volt.

Mindez azért is izgalmas, mert az ilyen módszerrel elkészített beton képes megjavítani önmagát. A betonon rendszerint idővel repedések keletkeznek, amelyeken át a belsejébe folyhat a víz, azonban ha abban mészkő van és víz találkozik vele, újra kristályosodni kezd. A laboratóriumban a szárazkeveréssel előállított betonnál azt találták, hogy a repedés magától eltömődött, és két héttel a megjelenése után már nem folyt bele a víz.