promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Valami feltűnt a Naprendszerünk körül, ennél furcsábbat még nem látott a NASA, teljesen bizonytalan az eredete
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kizárt, hogy az űrtávcső hibájából eredne.

Amióta a James Webb űrteleszkópot felküldtük az űrbe, folyamatosan érkeznek tőle a jobbnál jobb felvételek. Kicsit háttérbe is szorította az öregecske Hubble űrtávcsövet, amely most azonban egy izgalmas felfedezéssel vágott vissza.

Az általa küldött anyagokon ugyanis egy szellemképszerű ragyogás látszik a Naprendszerünk körül, ami – túlzás nélkül állíthatjuk – igencsak meglepte a NASA kutatóit. A jelenség alighanem segíteni fog majd a Naprendszer struktúrájának jobb megértésében, de a halvány fény eredete ettől még rejtélybe burkolózik.

Különösen úgy, hogy a ragyogás nagyjából csupán akkora fényerőt jelent, mint 10 szentjánosbogáré együttesen. A szakemberek egyelőre arra gyanakszanak, hogy olyan por lehet, amely üstökösökből hullott ide, és az veri vissza a napfényt.

A jelenség egyébként valós, hiszen akkor is megmarad, ha a csillagok, bolygók és más égitestek fényeitől eltekintenek. A felfedezés egyébként véletlenszerűen történt, a csillagászok csupán arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire sötét lehet az űr. A Hubble 200 ezer felvételét használták fel a vizsgálathoz, és ekkor vették észre a halvány ragyogást.

A fényt a New Horizons űrszonda is észlelte, vagyis kizárt, hogy esetleg a régi űrtávcső valamiféle problémájából eredne. Az űrszonda viszont 4 milliárd mérföldre járt éppen a Naptól az észlelés idején, így a ragyogás eredetére képtelenség volt rájönni.

Az üstökösök porán kívül egyéb ötletek is felmerültek, például az, hogy a derengést a sötét anyag bomlása okozza. De az is elképzelhető, hogy távoli, általunk egyelőre nem látható galaxisok fénye jelenik meg valahogy a Naprendszerünk körül.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás