promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő dolgot közöltek a NASA tudósai
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kiadtak egy új tanulmányt, amelyben kissé filozofikus témákról értekeznek.

Az elmúlt bő két évben elképesztően megugrott az érdeklődés a NASA és az űrkutatás iránt. Az amerikai űrhajózási hivatal két gigaprojektje nagyon sikeres, a Perseverance marsjáró küldetése a vörös bolygón óriási eredményekkel kecsegtet a jövőben, hiszen a szerkezet akár rövid időn belül arra is bizonyítékokat találhat, hogy a Marson lehetettt élet valamikor, a James Webb űrtávcsú pedig tűéles képeivel olyan közel hozta hozzánk a messzi univerzumot, mint azt még egyetlen űrbéli szuperkütyü sem tette.

A NASA eközben újra embert küldene a Holdra, nagyon sokakat pedig továbbra is a kérdés tart lázban, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben. Erre reflektálva jelent meg most egy komoly tanulmány a NASA szakértőinek segítségével.

A HVG az Interesting Engineering cikkére hivatkozva írja, hogy a NASA tudósai arról értekeznek, hogy az emberiség egyedül lehet az univerzumban, más, fejlettebb civilizációk nélkül. A kutatók az úgynevezett nagy szűrő elméletet bemutatva szemléltették az állításukat, mely szerint tehát, ha léteztek is ilyen civilizációk, azok már az előtt kipusztították magukat, hogy kapcsolatot kezdeményeztek volna az emberiséggel.

Az elmélet amúgy egyfajta figyelmeztetés is arra nézve, hogy a civilizációk bizony saját vesztüket okozhatják, miközben arra is választ próbál adni, hogy mi lehet annak a paradoxonnak az oka, hogy annak dacára, hogy több millió lakható bolygó is található csak magában a Tejútrendszerben, egyelőre nem találtuk nyomát, hogy velünk párhuzamosan élhetnek még körülöttünk fejlettebb civilizációk is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás