promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őrült dologra bukkantak a Voyager űrszondák a Naprendszeren túli űrben, a NASA tudósai egyelőre nem értik az egészet
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy az űrben mégsem a vákuum uralkodik.

Az amerikai Voyager–2 űrszondát elképesztően régen, 1977 augusztusában (vagyis kereken 45 évvel ezelőtt) indította útjára a NASA. A szerkezet azóta az emberiség által készített, legmesszebbre eljutott objektumok egyikévé vált, és persze halad tovább ezekben a pillanatokban is a végtelen űrben.

Az Uránuszról és a Neptunuszról való ismereteink szinte mind tőle származnak, most pedig a Naprendszerünkön túlról küldi az információkat. A sebessége meghaladja az 55 ezer km/h-t, de így is közel 19 ezer évre lenne szüksége ahhoz, hogy 1 fényévre távolodjon el tőlünk.

Csillagászati léptékben az űrszonda tehát meglehetősen lassan halad, éppen ezért lepte meg a kutatókat, hogy máris különös dologra bukkant. A Naprendszeren túli űr ugyanis döbbenetesen sűrűnek bizonyult a mérései szerint, sőt valójában minél távolabbra halad, egyelőre annyival sűrűbb anyagba hatol.

Az előzetes feltevés az volt, hogy a távoli űrben a vákuum uralkodik, ehhez képest éppen az ellenkezőjét tapasztalják. 2013-ban egyébként a pár nappal korábban elindított Voyager-1 űrszonda szintén hasonlót észlelt, de egy teljesen más helyen, vagyis ez már-már általánosnak tekinthető.

A Naprendszerben általános elv, hogy a Naptól távolodva az űr egyre „üresebbé” válik, a plazmasűrűség a Naprendszer széle közelében már csupán 0,002 elektron köbcentiméterenként. A Voyager-2 ehhez képest 0,12-es értéket észlelt, ami fejvakarást okozott a tudós társadalomban.

Mivel a Nap által létrehozott plazmabuborék határán, a heliopauzában a vártnál szintén erősebb mágneses mezőről számolt be az űrszonda, ezért most úgy gondolják, hogy a hatalmas eltérést a csillagközi mágneses tér okozza.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás