promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes tárgyat találtak Tutanhamon fáraó sírjában, de egészen mostanáig nem beszéltek róla

Döbbenetes tárgyat találtak Tutanhamon fáraó sírjában, de egészen mostanáig nem beszéltek róla

Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

Ritka és beszédes egyiptomi lelet, mégis kevés szó esik róla.

Tutanhamon fáraó a Krisztus előtti 14. században uralkodott Egyiptom élén. Nem számított különösebben jelentős vezetőnek, ráadásul 18 éves kora környékén elhunyt, mivel azonban Howard Carter régész szinte teljesen érintetlen állapotban bukkant rá a sírjára 1922-ben, így az ókori ifjú gyorsan világhírnévre tett szert.

Az aranymaszkja mellett rengeteg más kincs (5000-nél is több különleges tárgy) került elő a sírkamrájából, és azok mind az egyiptomi mesterek ügyességét, magas szintű szakmai ismereteit dicsérik. Csodaszámba ment, hogy ennyi minden megmaradt utána, pedig a nyughelyére már az ókorban rablók törtek be.

A régészek már a kereken 100 évvel ezelőtti feltárás során felfigyeltek arra a leletre, amely a rengeteg arany, ezüst, ében, elefántcsont és drágakő között szerénykedett. De keveset beszéltek róla, talán azért, mert jelentősége eltörpült a többi tárgyéhoz képest, és esetleg a szeméremérzet is hallgatást parancsolhatott a kutatók számára.

Az apró vászondarab nem volt más, mint Tutanhamon óvszere, és ezek szerint létfontosságúnak tartották, hogy azt is magával vigye a túlvilágra. Az ókori fogamzásgátló eszköz egy finom lenvászonból készült hüvelyből áll (ezt kellett ráhúzni a péniszre), amelyet olívaolajba áztattak, és egy hosszabb zsinórral kellett a derékra erősíteni.

Mivel nagyjából Krisztus előtt 1350-re datálható, így ez a világ legrégebbi ismert óvszere. A fáraó DNS-ét is tartalmazza, ha azonban fogamzásgátlásra és betegségek megelőzésére használták, akkor nem lehetett túl hatékony, bár az is lehet, hogy csak rituális céljai voltak.

Ókori papiruszokból tudjuk, hogy az egyiptomiak más módszereket is ismertek a nem kívánt terhesség elkerülésére, például mixet készítettek krokodilürülékből és más anyagokból, aztán a masszából pesszáriumot (méhgyűrűt) formáztak, vagyis a nőknek kellett felhelyezniük. Mivel a krokodiltrágya lúgos kémhatású, ezért valóban van némi spermaölő hatása.