promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ijesztő piramis jelent meg New York központjában – hosszú ideje mélyen hallgatnak róla
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Korabeli mozgókép is készült a meghökkentő látványosságról.

Az első világháborúban a német hadsereg még nem volt olyan hatékony és professzionális, mint a második világégés során, ami részben előre kódolta a későbbi vereségüket. Négy év alatt el is buktak, az ellenség pedig igyekezett minél jobban megszégyeníteni őket.

A kicsúfolás egyik nem túl elegáns módja volt az úgynevezett Pickelhaube-piramis, amelyet 1919-ben az amerikaiak építettek New Yorkban, a manhattani Park Avenue-n, amit akkor ideiglenesen Győzelem-sugárúttá kereszteltek át.

A Pickelhaube az a tradicionális, felül tüskével ellátott, porosz eredetű sisak volt, amelyet a németek a háború elején használtak. Aztán gyorsan kiderült, hogy ezek már nem megfelelőek a modern fegyverekkel szemben, és 1916-tól le is váltották őket a hatékonyabb acélsisakokra.

Az amerikaiak kapva kaptak az alkalmon, és a győzelem után mázsaszám szedték össze a csúcsos sisakokat. Trófeaként állították ki őket, mintegy 12 ezer darabból például egy szabályos piramist építettek, amely inkább volt ijesztő, semmint lelkesítő.

 

Fotók: Profimedia

Körülötte puskákat, kardokat, ágyúkat, bajonetteket és más fegyvereket állítottak ki, és utána – Amerikában vagyunk – eladásra kínálták fel mindezeket. A Pickelhaube sisakot egyébként Adolf Hitler is használta az első világháborúban, és utána persze ő is acélsisakra cserélte azt. A fejsérülések ennek következtében 73 százalékkal csökkentek a korabeli statisztikák szerint.

Az USA egyébként csak 1917-ben kapcsolódott be a harcokba, vagyis a lakosság nem nagyon érezte annak negatív hatásait. A hírhedt piramisról később nem sok szó esett, talán a későbbi fejlemények, a sokkal véresebb második világháború tükrében az amerikaiak már kicsinyesnek és szégyenletesnek érezték ezt a fajta csúfolódást a németekkel.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás