Ki volt az az átkozott, aki kitalálta a fekvőrendőrt? – Egy Nobel-díjas zseni!

A fekvőrendőrök az utakon keresztben kialakított magasítások, amelyek a forgalom sebességének lassítására szolgálnak. Elvileg – hiszen a krónikus gyorshajtók hamar megtanulják, mely utcákat érdemes emiatt elkerülniük, míg az ott lakók életét gyakran megkeserítik a futóművet, lengéscsillapítókat próbára tevő huppanók.

A mindenről felmérést készítő britek szerint nemcsak a járműveket teszik próbára a fekvőrendőrök, de az utasok kényelemérzetét is jelentősen csökkentik. A segítségnyújtásra érkező járművek (mentőautó, tűzoltókocsi) sebességét is értelemszerűen lassítják, ráadásul a lassú haladás nagyobb zajterheléssel és környezetszennyezéssel jár az adott területen.

„Boxos” előzés az 1-es főúton – ilyet még egy autós sem láthatott a magyar utakon

Olvass tovább...

Ahol 40 km/h óra alatt akarják tartani a haladási sebességet, ott ezeket a mesterséges buckákat alkalmazzák a világ számos táján. A bekerülési költségük darabonként 50–200 dollárba (vagyis akár 60–65 ezer forintba) is kerülhet, így tehát viszonylag drágák, különösen úgy, hogy időről-időre a javításukra, cseréjükre van szükség.

Ennyi hátrány felsorolása után rátérhetünk arra a személyre, akinek a fekvőrendőröket köszönhetjük. 1906 nyarán a New York Times adott hírt arról, hogy a New Jersey államban lévő Chathamben találták ki, miszerint 10–12 centivel megemelnek néhány gyalogátkelőhelyet, így növelve a járókelők biztonságát.

Nem mintha olyan nagy szükség lett volna rá, hiszen akkoriban sokkal gyérebb volt a járműforgalom, ráadásul az 50 km/h már csúcssebességnek számított, ugyanakkor a kocsik fékrendszere meglehetősen kezdetleges volt, így egy ilyen hupli jelentősen lassítani tudott rajtuk.

Az ötletet aztán Arthur Compton amerikai fizikus fejlesztette tovább, aki 1927-ben Nobel-díjban is részesült – persze nem a fekvőrendőrök miatt. 1953-ban dolgozta ki ezek klasszikus megoldását, mert az egyetemen, ahol vezető beosztásban dolgozott, rettentően idegesítették a gyorshajtók.

1973-ban a britek készítették az első nagy vizsgálatot arról, hogy a fekvőrendőrök számára melyik a legideálisabb geometria. A cél az volt, hogy lassításra kényszerítsék a járműveket, viszont ne okozzanak a benne ülőknek nagy kényelmetlenséget. Az angoloknál eleinte csak magánutakon engedélyezték a bukkanókat, így az első igazi európai fekvőrendőrt a hollandiai Delftben vezették be 1970-ben.