promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hátborzongató esemény van kilátásban a Marson, a NASA kutatói elmondták az igazságot
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

El is mondták, hogy pontosan mi fog bekövetkezni egy távoli jövőben.

A Mars kutatása áttörést ért el az elmúlt hónapokban, a NASA Perseverance marsjárója elképesztő új leletekkel szolgált a földi tudósok és szakértők számára. És miközben a tudomány nagyon sokat profitál a csúcsjármű adat-, lelet-, és információgyűjtéséből, úgy a tudomány melletti világ is rengeteg új, összeesküvés-elméletre felhasználható képi anyaggal gazdagodik. Az elmúlt héten például egy "marsi kapu" futott be elképesztő karriert Magyarországon is.

Egy olyan fotó került ki az internetre, amely nagyon hasonlított egyiptomi emlékekre, olyan épületek bejárataira, amelyeket az ókori egyiptomiak építettek. Még olyan elméletek is szembejöttek a YouTube-on a kép láttán, miszerint az istenek teleportja lehetett ez, amin keresztül a Földre is eljutottak. Szakértők azonban cáfolták, hogy ezek valóban épített remekművek lennének a Marson. A szakértők úgy nyilatkoztak, hogy a szikla valószínűleg a saját súlya miatt szakadt ki a domborzatból.

Ilyen folyamatok pedig a Földön is megfigyelhetők. A "marsi kapu" amúgy így néz ki:

A Mars a tudományos élet homlokterében van, így most újabb nagy eredményre jutottak a kutatók a bolygó jövőjével kapcsolatban. Ez a jövő pedig meglehetősen hátborzongatónak tűnik. A kutatásról a Futurism tudományos portál nyomán az Origó számolt be.

A Marsnak fog csapódni majd a Mars holdja, a Phobos. A hold pályáját a tudósok amúgy az után kezdték részletesen is tanulmányozni, hogy a Perseverance készített egy olyan felvételt, amelyen a Phobos elhalad a Nap előtt. A NASA kutatóinak számításai szerint a Phobos haláltáncot jár a bolygó körül, több tízmillió év múlva pedig be is fog csapódni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás