promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő dolgot szúrtak ki a Google Mapsen – mindenkit ledöbbentett a kép
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az internet népe se akartak először elhinni, hogy a Google Mapsen feltűnt fotó eredeti.

A Google térképes szolgáltatása, vagyis a Google Maps igazán megválasztotta az emberek életét. Köztük a Street View is, ami 2007-ben indult el a hódító útjára.

A Google Street View végül 2013. április 23-án lett elérhető egész Magyarországon, és a nagyvárosokat, valamint a főbb utakat fedi le.

A Google Mapsben az elérhető térképeken és műholdfelvételeken az egész Földet be lehet járni, ezért is szoktak néha olyan fotók előkerülni a semmiből, ami teljesen le tudja döbbenteni az embereket. Ezeket a bakikat sokszor a Google is csak később veszi észre, szóval nem szokták azonnal kijavítani.

A múltkor egy maszturbáló férfit fotózott le véletlenül a Google autója. A házának az ablaka túl közel volt az úthoz, így be lehetett látni. Ezt úgy hívják, hogy hatalmas nagy pech.

Az internet népét teljesen ledöbbentette, amikor a Google Mapsen egy lopakodó nehézbombázó repülőgépet szúrtak ki, ami egy mező felett repült.

Ide kattintva a Redditen megnézhetitek a fotót, ahol a koordinátákat is közzétették. A képen látható repülő egy B-2 Spirit bombázó. Ezt az Egyesült Államokban fejlesztették ki az 1990-es évek elején, és nem volt olcsó, mivel 23 milliárd forintot szórtak el rá, mire teljesen tökéletesítették.

A hadvezetés 2015-ben azzal bízta meg a Northrop Grumman repülőgépgyártót, hogy alkossák meg a B-2 Spirit lopakodó stratégiai nehézbombázó (és a B-1-es Lancer) utódját.  Ez lesz majd a B-21 Raider, amit már tesztelgetnek.

Szóval továbbra is érdemes böngészgetni a Google Mapset, mert ki tudja milyen dologra bukkanunk a világban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás