Újabb hidegháború jöhet?

A keleti országok attól rettegnek, hogy Oroszország nem csak Ukrajnát akarja, ezért több NATO katonát várnak a határaikra.

A berlini fal leomlása és Vlagyimir Putyin orosz elnök Krím elfoglalása között eltelt 25 év során az európai területvédelem nem volt a NATO elsődleges prioritása; páncélos erőit drasztikusan csökkentették és többnyire rozsdásodva álltak. Ehelyett politikai figyelemnek és katonai erőfeszítésnek nagy része az úgynevezett „területen kívüli” válságkezelésre, békefenntartó és kiképzési műveletekre összpontosult a Nyugat-Balkántól Afganisztánon át és Irakig.

Ukrajna mozgékony, szétszórt erői túlerővel álltak szemben, bár így is rendkívül hatékonyak. A taktikájuk eddig jól működik Oroszországgal szemben.

Amikor egy kibertámadás megszakította az ukrán hadsereg által használt internetkapcsolatokat, Kijev néhány héten belül át tudott váltani az Elon Musk Starlink termináljaira, valós időben összekapcsolva a megfigyelő drónokat, a parancsnoki irányítást, valamint a páncéltörő tüzérséget.

Mindez azonban még mindig nem nyugtatta meg az aggódó balti nemzeteket, akik látják az ukrán városokban és infrastruktúrában végbement pusztítást, és attól tartanak, hogy Putyin étlapján ők lehetnek a következő menü.

Kaja Kallas észt miniszterelnök állandó NATO-jelenlétet követelt, teljes csatakész hadosztály létrehozását az országában. A NATO-nak jelenleg 40 000 katonája van a keleti területeken, ez tízszer több, mint a békeidőszaki norma, de sok keleti tisztviselő úgy látja, hogy ez még mindig kevés. NATO-nak óriási fejlesztéseket kellene véghez vinnie, ha teljesíteni akarják a rettegő országok kéréseit.

Ukrajna példája is mutatja, hogy ma már nehéz tankokkal sem egyszerű háborút nyerni, és a 21. században nehezebb támadni, mint valaha.

A NATO-nak okosan kell gondolkodnia, nem nehézkesen. Területvédelmében ügyesnek, könnyűnek és gyorsnak kell lennie, valós idejű helyzetfelismeréssel, így a szakértők szerint nem feltétlen lenne jó döntés egy újabb fegyverkezési verseny.