promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sorra dőlnek ki az amerikai diplomaták – talán nem is az oroszok, hanem a földönkívüliek állnak a háttérben?
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A feltételezett idegen lények okozta sérülésekről és halálesetekről kevés szó esik.

A CIA is hamar felfigyelt arra, hogy rejtélyes betegség sújtja jó pár, külföldön tartózkodó diplomatájukat. Mivel a kór 2017-ben Kubában ütötte fel a fejét, ezért Havanna-szindrómának nevezték el.

Bár a kommunista szigetország miatt logikus lenne orosz vagy kínai manipulációra gyanakodni, az amerikaiak egyelőre úgy gondolják, hogy természetes tényezők váltják ki a furcsa és kellemetlen tüneteket.

Eddig nagyjából 1000 megbetegedés történt, mégpedig fejfájással, hányingerrel, émelygéssel és érzékszervi károsodással, ájulással kísérve. Az a döbbenetes az egészben, hogy a Havanna-szindróma lényegében kizárólag az amerikaiakat sújtja. Többször előfordult, hogy a velük egy helyiségben tartózkodók semmit sem tapasztaltak a tünetekből, amelyek hosszabb távon is fennmaradhatnak.

Elképzelhető, hogy eddig ismeretlen fegyverrel van dolgunk, vagyis szándékos és célzott támadás állhat a háttérben. A Portfolio.hu összefoglaló cikke szerint egy ultrahang-alapú vagy mikrohullámú fegyverrel támadták meg tisztségviselőket, hiszen bizonyos hangfrekvenciákkal az agyszövetnek is ártani lehet.

Egy vadabb feltételezés szerint földönkívüliek „macerálják” így az amerikaiakat, bár azt elképzelni sem lehet, miért éppen ilyen eszközökhöz folyamodnak. Egy egykori CIA-alkalmazott szerint sok emberük már eleve égési sérülésekkel vagy zúzódásokkal ébredt, mintha álmukban érte volna őket valamilyen hatás, ezért gondol idegen lények beavatkozására.

Christopher Green professzor 2010 körül vett részt egy titkos védelmi programban, amelyben kifejezetten az ufó-jelenségekre koncentráltak, és akkor találkozott a Havanna-szindrómához hasonló tünetegyüttesekkel. Akkor a páciensek nagy és csendes repülő eszközökről is beszámoltak, amelyek szokatlan módon manővereztek.

„Úgy gondolom, hogy a Védelmi Minisztériumban is vannak komoly emberek, akik hisznek abban, hogy bizonyos azonosítatlan repülő tárgyak valósak, és földönkívüli eredetűek”

– mutatott rá Green, aki rengeteget foglalkozott az ufók által okozott sérülésekkel és halálesetekkel. A helyzet rémisztő, bár egyelőre nem tudjuk, hogy az embereknek okozott problémák szándékosak vagy szándéktalanok-e a földönkívüliek részéről – ha valóban ilyen lények állnak a háttérben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás