promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Bermuda-háromszöghöz hasonló helyet találtak, a mélyén egy 12 ezer éves várossal
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A különös településnek az egyiptomi Nagy piramishoz is köze lehet.

Egy amatőr régész azt állítja, hogy megtalálta Földünk egyik legrégebbi városát – a víz alatt. A Mexikói-öbölben tett felfedezése szerint a rejtélyes település akár 12 ezer éves is lehet, vagyis ősibb, mint a közel-keleti (a csúcstartók közé sorolt) Jerikó.

George Gelé szerint a megtalált város nem lehetett közönséges, hiszen piramissal és „energiamezővel” rendelkezik, bármit is jelentsen az utóbbi. A pontos lelőhely egyébként a 80 kilométer hosszon elnyúló Chandleur-szigetek partjai mentén van (a legközelebbi nagyváros New Orleans).

Gelé egy nyugalmazott építész, aki a megsokasodott szabadidejében régészkedéssel foglalkozik. Már 44 alkalommal merült le az állítólagos víz alatti városhoz, ám a lelkesedését egyelőre nem sok valódi szakember osztja.

A felfedező a feltételezéseit azokra a hatalmas gránittömbökre alapozza, amelyeket az öböl mélyén talált. Véleménye szerint több száz épületet rejt a homok és az iszap, ráadásul úgy gondolja, hogy a hajdani településnek az egyiptomi Nagy piramishoz is köze volt.

Egy helyi rákász, Ricky Robin is különösnek találja Gelé feltételezett városát, hiszen amint a célterültre vitte az amatőr régészt, az iránytűje körbe-körbe kezdett forogni, teljesen összezavarodott, ráadásul a hajó elektronikája is meghibásodott.

A környékbeli halászok egyébként régóta tudnak a furcsa hely létezéséről, és nem is nagyon vágynak a közelébe, mert hasonlóan veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tartják, mint a Bermuda-háromszög térségét.

„Csak annyit tudok, hogy valakik építettek itt egy várost 12 ezer éve, ami most a tenger mélyén van. Nem tudom, ki segített nekik, esetleg ufókon szálltak le oda, de annyi bizonyos, hogy rengeteg gránittömböt hagytak odalenn”

– mondta Gelé, akinek természetesen folyamatosan bizonygatnia kell igazát a tudomány hivatalos képviselői előtt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás