promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új bolygót találtak - De vajon élhető?
Borítókép:  Illusztráció/Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

 A csillagászok bizonyítékot találtak, hogy létezik egy harmadik bolygó a Naphoz legközelebb eső csillag körül. Ez pedig megerősíti azt az elképzelést, hogy a bolygók gyakoriak a galaxis csillagai közelében, még a legkisebbeknél is előfordulhatnak.

Az újonnan talált bolygó kisebb, mint a Föld fele, és valószínűleg túl meleg ahhoz, hogy lakják, de még mindig van esély arra, hogy a Proxima Centauri körül, ami egy vörös törpe és a Napunk legközelebbi galaktikus szomszédja, is lehet élet.

A bolygó túl közel kering a csillaghoz, így nem valószínű, hogy víz vagy az élethez szükséges körülmények megtalálhatóak lennének rajta. Valójában olyan közel van, mint a Nap és a Merkúr távolságának körülbelül a tizede, vagyis mindössze öt nap alatt megkerüli a Proxima Centaurit.

A csillagászok szerint még sokkal több bolygó bújhat meg ebben a naprendszerben.

A műszeres pontosság szempontjából most már képesek a kutatók kis jelek észlelésére is, ami lehetővé teszi a Földhöz hasonló bolygók megtalálását az olyan csillagok körül, mint például a Nap.

A Proxima Centauri valamivel több mint négy fényévnyire van tőlünk, de a hatalmas távolság ellenére ez a legközelebbi csillagrendszer, és az Alfa Centauri hármascsillag-rendszer tagja.

Csak a két legfényesebb csillag, az Alpha Centauri A és az Alpha Centauri B fénye látható szabad szemmel. Egymás körül keringenek, de elég messze vannak ahhoz, hogy nem zavarják egymás bolygóit.

Mivel az Alpha Centauri A és B egyaránt rendkívül hasonlít a Naphoz, elképzelhető, hogy élet alakult ki bolygóikon vagy holdjaikon – ezért a tudósok azt tervezik, hogy megkeresik őket egy erre a célra szolgáló űrteleszkóppal.

A Proxima Centauri viszont egy kicsi és nagyon halvány vörös törpecsillag, amit 1915-ben fedeztek fel, messze a rendszer két fő csillagától. Úgy gondolják, hogy bolygói nem hasonlíthatnak a Földhöz, mivel a Proxima egy aktív „fellobbanó csillag”, ami rendszeresen intenzív sugárzásokat enged ki magából.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás