promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A WHO nyilvánosságra hozta: Európa fele veszélyben van!
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A WHO szerint az omikron két hónapon belül minden második embert megfertőzhet Európában.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai részlegének vezetője nemrég tájékoztatást tartott a koronavírus omikron variánsának nyugatról kelet felé terjedő hullámáról, ami jelenleg a Balkánon fertőz. A szakember úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi járványadatok alapján úgy látják, hogy az omikron a következő két hónapban Európa lakosságának több, mint a felét megfertőzheti. A komoly veszély a WHO Europe által monitorozott 53 országra érvényes.

Az Euronews beszámolója szerint 2022 első hetében több, mint 7 millió fertőzést erősítettek meg, ami kétszer annyi, mint az azt megelőző két hétben. Hans Kuge azt mondta, január 10-én összesen 26 ország jelentette, hogy minden héten nagyjából a lakosságuk 1 százaléka fertőződik meg a koronavírussal. Eddig 50 ország jelentett omikron-fertőzést.

Az Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézet számításai alapján a WHO arra jutott, hogy ha marad a jelenlegi állapot, akkor Európa lakosságának több, mint a fele fertőződhet meg a következő 6-8 hétben.

Az Egészségügyi Világszervezet emlékeztetett mindenkit arra, hogy az omikron sokkal fertőzőképesebb, mint az elődje, a delta, éppen ezért azok az emberek, akik még nem kaptak emlékeztető oltást, sokkal nagyobb eséllyel fertőződnek meg.

A WHO adatai szerint az európai régióban az elmúlt két napban 20 400 ember halt meg a koronavírus következtében, ami némi csökkenést jelent az egy héttel korábbi esethez képest, akkor ugyanis 22 600 ember hunyt el a vírus miatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás