promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szenzációs hírt kaptak a kínai vakcinával oltottak
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az AstraZeneca-vakcinával oltottak is örülhetnek.

Végre jó hírt is kaptak azok, akik a kínai Sinopharm-vakcinát vagy az AstraZeneca vakcináját választották: az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) tegnapi bejelentése szerint az Egyesült Államokba történő utazáshoz mindkettőt elfogadják – írja az Index. Ennek értelmében

a Sinopharm-, a Sinovac- és az AstraZeneca-vakcinákkal oltott utazók is beutazhatnak ezentúl Amerikába.

A portál hozzáteszi: a bejelentés a schengeni tagállamokon túl vonatkozik a Nagy-Britannia, Írország, Kína, India, Dél-Afrika, Irán és Brazília felől utazókra is. A jelenlegi amerikai kormány vélhetően javítani szeretné az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) igencsak megromlott viszonyát, hiszen ezen döntésével elfogadta a WHO említett vakcinákra, veszélyhelyzetben történő alkalmazására kiadott engedélyét, két vakcinát ugyanis nem vizsgálták a tengerentúli országban. A lap megjegyzi: a bejelentés nagy vesztese ismét Oroszország, illetve azok, akik a Szputnyik-vakcinát választották, hiszen rájuk a fentiekből semmi nem vonatkozik. 

Nem rég számoltunk be róla, hogy Videoton vizsgálja a beoltott munkavállalóit, a cég már több mint 800 ellenanyag ellenanyag-mérésnél tart. A vizsgálatokat júliusban, a harmadik hullám után kezdték el, és jelenleg is tartanak. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a Moderna- és a Pfizer-vakcinákkal oltottaknak a legmagasabb az ellenanyagszintjük, míg a Sinopharmmal oltottaknak a legalacsonyabb. A pontos eredményeket itt olvashatod:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás