promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kutatás készült a rettegett mellékhatásról, ennyien kaptak szívizomgyulladást a vakcinától
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Elenyészően kevés a szívizomgyulladás kockázata a koronavírus elleni oltás után – egy nagyszabású kutatás szerint 2,5 millió Pfizer-vakcinával oltott emberből mindössze 54-nél jelent meg a mellékhatás.

Mindez a Beilinson kórház és a Klalit egészségbiztosító kutatóintézetének közös tanulmányából derült ki, amelye a Jediót Ahronót című újság hírportálja publikált. A lap azt írja, hogy a New England Journal of Medicine című egészségügyi szaklapban a szakemberek összegyűjtötték és tanulmányozták minden egyes beteg

  • kórképét,
  • laboratóriumi eredményeit,
  • röntgen- és CT-képeit,
  • valamint kezelésüket a betegség kezdetétől egészen a kórház elhagyását követő mintegy 12. hétig.

Egy másik felmérésben – amelyet a Hadassza kórház és Saron Elroj Prájsz, az egészségügyi minisztérium közegészségügyi igazgatója végezett – a szívizomgyulladással kórházba kerültek adatait elemezték, amelyből kiderült, hogy az oltottaknak némileg több esélyük volt megkapni ezt a betegséget, mint az oltatlanoknak. Azt írják továbbá, hogy körükben is elsősorban a fiatal férfiak szenvedtek a betegségben, miután mindkét oltásukat megkapták. és az oltás második dózisa után.

Times of Israel című hírportálon egy szintén új tanulmányt publikálva azt írják, hogy az oltottak vérében kimutatható antitestek száma egyértelműen és jelentősen lecsökkent hat hónappal a második oltás után, vagyis védettségi szintjük csökkent. Ez a tanulmány úgy készült, hogy az izraeli Síba kórház ötezer fős személyzetét a két dózis beadása után fél évig figyeltek, többször vért vettek a vizsgált dolgozóktól. A kutatás szerint az ellenanyag jelentősen csökken az első három hónapban, majd mérsékletebben a következő három hónapban. A nők általában jobb kezdeti ellenanyagszintet mutattak, a hathónapos vizsgálat végén jobb eredménnyel zártak. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás