promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megtalálták a világ legrégebbi sílécét, amit akár az ősmagyarok is használhattak, mikor elhagyták Magna Hungariát
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Jó állapotban megőrződött, fából készült sílécekre bukkantak régészek egy norvég hegycsúcson, az 1300 éves leletek a legöregebb sílécek, amelyeket valaha feltártak. Persze ezeknek a síléceknek semmi köze a Magna Hungariát maguk mögött hagyó ősmagyarokhoz, de akár ők is használhatták volna.

Az első sílécet 2014-ben találták meg a hegycsúcson, ahol mintegy 1300 éven át volt jégbe fagyva. Nemcsak a lécre bukkantak rá, hanem egy ép kötésre is, amely nyírfa fonatból és bőr szíjakból készült. Mivel a sílécet párban használják, a régészek elkezdték figyelni a nyári olvadás idején a térségben lévő jégfoltokat, hogy előkerül-e alóluk a másik.

Hét évet kellett várniuk, szeptember végén az első síléc megtalálásának helyétől öt méterre a jégben rábukkantak egy másikra is, amely 187 centiméter hosszú és 17 centiméter széles – adta hírül a Science című tudományos folyóirat honlapja mellékelve a Norvég Kultúrtörténeti Múzeum fotóját a leletről.

Ez a legjobb állapotban fennmaradt prehisztorikus sílécpár, amelyet eddig találtak

– közölték a norvég kutatók.

Sílécek darabjait és sílécet ábrázoló sziklarajzokat már találtak korábbi időkből is, a legöregebb közülük hatezer éves, de soha nem leltek sértetlen kötésre, amelyből kiderül az, miként használták a léceket.

A síléceket télen használták szállítóeszközként és látszanak rajtuk a sokszoros javítás jelei, amelyek arra utalnak, hogy túlságosan értékesek voltak ahhoz, hogy eldobják és mással váltsák fel őket. A lécek nem alkottak egykoron egy párt, valószínűleg két különböző párból származnak a leletek – vélik a kutatók.

Korábban azt feltételezték, hogy a sílécek alját akkoron beboríthatták szőrmével, hogy jobban tapadjanak hegynek felfelé tartva. Az újonnan felfedezett lécek közepén talált széles vágat alapján azonban úgy vélik, hogy nem használtak szőrmét.

A kutatókat foglalkoztatja a kérdés, mi történhetett a lécek tulajdonosával. Esetleg levette a lécet, hogy vadásszon, és elveszítette azokat a hóban. Vagy egy síbalesetben megsérülhetett, és nem tudott a léceken leereszkedni a jeges csúcsról.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás