promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rossz hírt közölt az ügyfeleivel a Lidl és a Telekom
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Búcsúzik a közös telekommunikációs brandjük, amit még 2012-ben indítottak útnak.

Anno még 2011-ben ült le egymással a Telekom és a Lidl, aminek az lett az eredménye, hogy utóbbi 2012. február 1-től elindította a Blue Mobile nevezetű szolgáltatást. Kezdetben csak egyetlen tarifát tartalmazott, később a fejlődés miatt azonban bővítették mobilinternet-szolgáltatással.

A HWSW számolt be róla, hogy a brand innentől megszűnik, szóval szakít egymással a Magyar Telekom valamint a Lidl.

Az ügyfeleknek nem kell váltaniuk, mivel a Telekom jelezte, hogy a továbbiakban is a megszokott díjszabással vehetik igénybe a szolgáltatást. A szolgáltató hozzátette, hogy minden ügyféllel felveszi majd a kapcsolatot, hogy a

„számukra legmegfelelőbb módon tudják folytatni”.

A Blue Mobile az induláskor 150 üzletben volt elérhető és a piac akkori legkedvezőbb díjszabású, bárki által igényelhető pre-paid csomagjának számított, 33 forintos egységes perc- és SMS-díjával.

A lap megjegyzi, hogy ebben az évben a Tesco és a Vodafone is egyesült, és elindult a Tesco Mobile. Ez nem volt hosszú életű, mert négy év után a Tesco Mobile lehúzta a rolót, az ügyfelek pedig a Vodafone-hoz kerültek át.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás