promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Furcsa lábnyomokat találtak Új-Mexikóban - fotó
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban: a 21-23 ezer éves ősi nyomokat a White Sands nemzeti parkban tárták fel - számolt be róla a The New York Times.

A Science tudományos lapban a felfedezésről közölt tanulmány szerint a nemzeti park talajának rétegeibe ágyazva bukkantak a nyomokra az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) tudósai. A nyomokban rejlő magok korát elemezve jutottak a szakértők a tucatnyi emberi nyom kormeghatározására.

Azt is megállapították, hogy többnyire gyerekektől és tinédzserektől származnak.

Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy az ember legkorábban 11-13 ezer éve jelent meg az amerikai kontinensen, ugyanis ebből a korból, az úgynevezett Clovis-kultúrából származó kődárdákat találtak Észak-Amerikában. A Clovis-kultúra népét tartották évtizedeken át az első amerikai őslakosoknak.

„A bizonyítékok nagyon meggyőzőek és igazán izgalmasak"

- mondta Tom Higham, a Bécsi Természettudományi Egyetem régésze, rádiókarbonos adatmeghatározással foglalkozó szakértője.

A vizsgálatot a White Sands nemzeti park, az amerikai nemzeti parkokat felügyelő hatóság, az amerikai Földtani Intézet, a Bournemouth Egyetem, az Arizonai Egyetem és a Cornell Egyetem szakértői végezték - áll az MTI összefoglalójában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás