promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy időutazó szerint űrlények érkeznek a Földre – méghozzá holnap!
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy magát időutazónak hirdető tiktokker szerint az idegenek holnap landolnak a bolygónkon azzal a céllal, hogy intergalaktikus háborút indítsanak ellenünk.

Az @aesthetictimewarper (esztétikus időharcos?) nevű felhasználó állítólag 2714-ből érkezett vissza a múltba, elmondása szerint ugyanis elképesztő események történnek 2021. augusztus 11-én, azaz holnap.

A több mint 611 000 követővel rendelkező tiktokker állítólag azért jött vissza, mert „segíteni akar az emberiségnek”.

De milyen eseményeket is jósolt meg?

Annyit elárulhatunk, hogy a prédikációja szerint nem sok minden jóra lehet számítani. 

Ahogy arról az időharcos is beszámolt, augusztus 11-én egy Perseida meteorzápor éri el a földet. 

Ebben eddig semmi meglepő nincsen, a Perseidák minden évben július közepe és augusztus vége között kezdenek el hullani. Nevüket onnan kapták, hogy látszólag a Perseus csillagkép felől érkeznek. Általában ez az év egyik leglátványosabb és legismertebb meteorhullása.

Az időutazó szerint azonban az idén a megszokottnál is nagyobb meteorzápor lesz, amely két hétig tart majd.

Csakhogy az egyik meteor másnak tűnik majd, mint a többi.

Egy idegen hajó landol majd a Földön, hogy megkezdje az intergalaktikus háború előkészületeit.

A tiktokker tegnap egy videót is kitett a várható eseményekről, amely máris több mint 300 ezer megtekintést és csaknem 12 ezer lájkot gyűjtött össze.

Ahogy az várható volt, a felvétel azonnali kommentcunamit indított el.

„Időutazóként nekem is az lenne az első dolgom, hogy létrehozzak egy TikTok fiókot” 

– viccelődik az egyik, míg egy másik felhasználó amiatt panaszkodott, hogy a tiktokker eddigi egyik jóslata sem vált még valóra.

Vajon ezúttal igaza lesz? Reméljük, (és gyanítjuk) hogy nem.

Itt tekinthetitek meg @aesthetictimewarper videóját:

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás