promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem mindennapi dolog hullhat az égből Magyarországon a nyár közepén - ne lepődj meg!
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Persze mindenre logikus magyarázat is van. Mégis miért van az tehát, hogy néha sarat találunk a kocsink szélvédőjén?

Az Időkép már tegnap is azt írta, hogy sivatagi naplementében volt részünk, hiszen nagy adag szaharai por érkezett felénk, amely hatására sárgás-barnás árnyalatok mutatkoztak napelementekor, erről pedig gyönyörű fotók is készültek.

A sivatagi por pedig sáros eső formájában is látszódhat majd Magyarországon, többek között az autóinkon lehet majd ennek látni a nyomait. Hazánkban ugyanis hajnalra érkezett meg a front csapadékrendszere, amelynek hatására eleinte nyugaton, majd később az ország középső részein lehet majd záporokra és zivatarokra számítani.

Nagy eséllyel pedig sáros eső is hullhat az égből.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat műholdképén rózsaszínnel jelölték a porfelhőt:

Ez a homok bizony a Szaharából jön, és amikor felénk ér, találkozik a csapadékkal, így sár formájában hull alá. Azt is tudnotok kell, hogy ez a finomszemcsés szaharai por egy rakat alkalommal van fölöttünk, viszont csak olyankor látjuk, amikor csepereg is.

A sáros eső pozitív hatásokat is okozhat a természetben, a talajba bekerülve különböző ásványi anyagokkal, például kalciummal gazdagíthatja a felső talajrétegeket 

– olvasható a Földrajztanitás.elte.hu-n.

[[vid2]].

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás