promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenet: Egy oltás is elég azoknak, akik átestek a víruson?
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Merkely Béla szerint azok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, elég egy oltást felvenniük. 

 

A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla a Kossuth rádiónak adott interjúban elmondta, hogy várhatóan Magyarországon, nem fog bekövetkezni a negyedik hullám.

Szerinte, közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, bár ettől függetlenül továbbra is veszélyben vannak azok, akik nem oltották be magukat. 

Merkely arról is beszámolt, hogy aki már átesett a koronavírus-megbetegedésen, annak elég egy védőoltás beadása is.

Ezt azért van, mert a fertőzöttség után is kellő védelem alakul ki az emberi szervezetben. Aki viszont nem esett át a betegségen, annak nagy szüksége van a második oltásra is, mert az fogja jelentős mértékben emelni a szervezetben az ellenanyag szintjét és növelni a sejtes immunitás aktivitását.

A negyedik hullámmal kapcsolatban azt mondta:

"Én most biztos vagyok benne, jelenleg a világban nincsen olyan mutáns, amely bármilyen módon veszélyeztetné az emberiséget azzal, hogy ki tudná kerülni a környezetünkben nagy mennyiségben használt oltóanyagokkal elért védettséget"

[[cikk3]] 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás