promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Részeges ámokfutásba kezdett a NASA repülője a Marson – videó
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A NASA űrjárműve egy váratlan probléma miatt vad repülésbe kezdett.

Az Ingenuity (Találékonyság) nevű marsi űrrepülő nemrég hatodszorra is felszállt, ez az utolsó repülés azonban közel sem volt problémamentes. A felszállás során az űrjármű navigációs rendszere ugyanis meghibásodott, így zavartalan repülés helyett az űrhelikopter részeges száguldásba kezdett a repülése vége felé, ami komoly veszélybe sodorta a jármű épségét. 

A meglehetősen drámaira sikeredett repülésről videó is készült.

Az Ingenuity végül 20 fokos dülöngélések közepette és az energiafogyasztás megugrásával, de sikeresen le tudott szállni a bolygó felszínén a tervezett leszállási zónától 5 méterre.

A NASA sugárhajtóművekkel foglalkozó laboratóriumának marsi helikoptercsapata olyan járművet épített, amely képes ellenállni a váratlan és a kockázatos utazásoknak. Az Ingenuity ennek köszönheti, hogy ép „bőrrel” megúszta a veszélyes bemutatót, és továbbra is biztonságos a használata, valamint működőképes maradt.

Az Ingenuity nevű drón részeges száguldásáról itt nézhettek meg egy egészen elképesztő felvételt. 

Korábban arról is beszámoltunk, hogy A NASA Curiosity (Kíváncsiság) nevű marsjárója nemrégiben olyan képeket készített, amelyeken gombákra hasonlító élőlények láthatóak. A kutatók szerint a gombaszerű organizmusok feltehetően jól alkalmazkodnak az intenzív sugárzásnak kitett környezethez. A talajból növekednek, és kerek formába rendeződnek. A marsjáró kerekei által elpusztított példányok maradványaiból pedig új egyedek nőttek ki.

Az organizmusok állítólag a Mars évszakaival együtt változnak és növekednek – a kutatók pedig úgy gondolják, hogy tavasszal megdöbbentő, 300 méteres nagyságúra is megnőnek, azonban amint beköszönt a tél, eltűnnek.

[[cikk2]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás