promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő: női mellek vannak elrejtve a McDonald’s logójában? És mi köze mindehhez Tóth Andinak?
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Perverz rejtett szimbólummal van dolgunk? Ha nem, hát ki hol terjedt el ez az őrültség, és mi alapján mondhatta?

A legenda szerint Louis Cheskin pszichológus azt tanácsolta a nagy McDonald's-nak, hogy használják az aranyíveket a logójukban, mivel azok megtévesztően hasonlítanak a női mellekre, ez pedig a freudi szimbólumokrendszerben, a tudatalattinkban is az otthonosság érzését hívják elő a Mekivel kapcsolatban. Mindez állítólag még az 1960-as években történt, amikor a logót elkészítették, és a marketingesek kikérték a szakember véleményét is.

Pedig mi úgy tudjuk, és velünk szerte a világon milliárdok, hogy az aranyívek a sültkrumplira akarnak utalni, illetve a McDonald's kezdőbetűjére.

A Snopes, az egyik leghíresebb tévhitcáfoló oldal most a legenda nyomába eredt, és megszólaltatták Cheskin egykori munkatársait is, a cikkből így többek között az is kiderül, hogy a korabeli piackutatások alátámasztották Cheskin állítólagos elképzelését, az ívek láttán a résztvevőknek tényleg olyan szavak ugrottak be, mint az "anya" vagy az "otthoni főzés".

A Snopes egyelőre nem tudta tényként rögzíteni a legendát, vagy éppen megcáfolni azt, kérdéseket juttattak el a McDonald's-hoz, illetve egyéb utakon tovább folytatják a kutatásukat.

Szóval, egyre valószínűbb, hogy a sztori valamennyire igaz.

Itt tudjátok majd követni a Snopes újságíróinak kutatását, amely március óta folyik.

Amúgy, ha magyar nyelven akartok még a témában releváns cikket keresni, akkor a kulcszavakra egy Tóth Andis Promotions.hu-s cikket fog felhozni majdhogynem az első helyen. Ez sajnos a mi hibánk, és jól megmutatja, hogy néha mennyire nehéz kulcsszavak alapján jól tájékozódni a Google-ben.

Ez a cikkünk kavar be a keresésékbe:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás