promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Apophis aszteroida tényleg elhozhatja a világvégét?
Borítókép:  Wallpaper Cave
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az egyiptomi káosz és zűrzavar istenéről, Apophis-ról nevezték el azt az aszteroidát, amelyről manapság gyakran lehet hallani, hogy 2068-ban becsapódik a Földbe. Erre a hírre reagált az M1 műsorában Boldog Ádám csillagász, aki elárulta, hogy mekkora annak az esélye, hogy 48 év múlva valóban eljön a világvége.

Nem jött be Nostradamus 1999-re vonatkozó jóslata, 2000-ben elmaradt a számítástechnikai armageddon, a maja naptárhoz kötődő, 2012-es apokalipszis sem jött el, és a Nibiru sem okozta a Föld vesztét 2017-ben.

Csupán néhány világvége jóslat, ami az elmúlt években foglalkoztatta, és rettegésben tartotta az embereket. Legutóbb arról lehetett hallani, hogy az Apophis nevet viselő aszteroida 2068-ban becsapódhat a Földbe, amivel világunk pusztulását okozhatja.

„Ez az Apophis már sokszor megrémített minket: először 2004-ben, amikor körülbelül 2,7 százalékos esélye volt annak, hogy becsapódik”

– fogalmazott Boldog Ádám csillagász, hozzátéve, hogy azóta többször újrakalkulálták a pályáját, és a számítások azt mutatják, hogy ennek egyre kisebb az esélye:

„Ez azt jelenti, hogy 1:150 000-hez az esélye annak, hogy a 350 méteres égitest 2068-ban becsapódjon. Ha ezt százalékban fejezzük ki, az 0,00067 százalék, ami rendkívül kicsi, így ettől nem kell pánikba esni ötven év múlva sem”.

A csillagász ennek ellenére elmondta, hogy ha az Eiffel-torony méretű aszteroida valóban becsapódna, akkor az komoly lokális károkat okozna. Egy aszteroida károkozásának a mértéke függ az összetételétől, valamint attól is, hogy hova csapódik be és milyen szögben érkezik.

„Ebben az esetben nagyjából tudjuk, hogy egy kőmeteoritról van szó, alacsony fémtartalommal, ezzel már lehet kalkulálni. Amennyiben a szárazföldbe csapódna be, akkor nagyjából egy 5 kilométeres kráter jönne létre. A pusztítás hatása viszont ennél sokkal nagyobb lenne. Ha óceánba csapódna, hatalmas szökőárt indítana el, amelynek a hatósugara ezer kilométeres is lehet. (...) Előre össze kell gyűjteni minden információt, hogy amikor feltűnik egy ilyen égitest, már elegendő tudással rendelkezzünk róla. Így például fontos információ, hogy milyen az aszteroida kémiai összetétele és milyen a fényvisszaverő képessége”

– mondta a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás