promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ismét perben áll a Google
Borítókép:  NICOLAS ECONOMOU / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Újra nagy a baj a Google háza tájékán. Ezúttal jogszerűtlen monopoltevékenység miatt indít pert az amerikai igazságügyi tárca a vállalat ellen.  

„A döntést Jeffrey Rosen igazságügyi miniszterhelyettes jelentette be, aki elmondta azt is, hogy a Google »a versenyre nézve kártékony kizárólagos gyakorlatával fenntartotta monopol hatalmát« a keresőszolgáltatásokban és az ehhez kapcsolódó reklámok területén. Hozzáfűzte, hogy ez a monopólium elfojtja a lehetséges innovációkat a jövőben”

– írja az MTI.

A miniszterhelyettes továbbá elég sértő megjegyzést tett:

„az internethez vezető kapu monopolista őrének” hívta a Google-t.

Hozzátette, hogy a két giga-vállalat, a Google és az Apple közti megállapodás is porondra kerül majd, hiszen azt is kifogásolják. 

A két cég közötti megállapodás értelmében az „almás cég” a számítógépeiben és az okostelefonjain alapértelmezéssé teszi a Google megjelenítését a Safari szolgáltatásában.

A per lényege bizonyítani azt, hogy a szolgáltatások szűkítése megkárosítja a fogyasztókat, a hirdetőktől pedig a monopol helyzet miatt a Google egyre több pénzt kérhet a szolgáltatásaiért.

A Google közleményben reagált a perkeresetre.

„Mélyen elhibázottnak minősítette a lépést, leszögezve, hogy az emberek azért használják a Google szolgáltatásait, mert ezt választják, és nem azért, mert erre kényszerítik őket, vagy ne találnának más lehetőséget”

– írták a közleményben.

A szövetségi minisztérium nem hátrál, sőt, kijelentette, hogy a perkeresetet ugyan a Google ellen nyújtották be, de a tárca más techóriások tevékenységét és piaci helyzetét is vizsgálja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás