promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes: valójában így nézhetett ki Jézus Krisztus – videó
Borítókép:  Beyond Science / Youtube
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rekonstruálták a feltételezett arcát, és haját – írja a Ranker.

Jézus ábrázolásáról nincs túl nagy vita manapság, főleg a popkultúrába került képeken tűnik úgy, mintha tudnánk, hogy nézett ki Isten fia.

Pedig nem tudjuk, csak feltételezzük.

Általában európaiként ábrázolják, fehér bőrrel és sokszor kék szemmel,

pedig valószínűleg barna szeme és sötét bőre volt, hiszen a Közel-Keleten született.

A nemrégiben kezdődött vita, ami az Egyesült Államokból indult, és a rasszista múltat szeretné végleg eltűntetni, elérte a Megváltót is. Egy amerikai művészettörténész, Anna Swartwood House komoly vizsgálódásba kezdett a Jézusról készített képekkel kapcsolatban. Mivel senki nem tudta, hogy nézett ki (a Biblia sem tesz rá túl sok utalást), ezért a művészek általában kicsit a maguk képére formálták Jézust, és mivel a művészetek központja általában Európa volt, így nem meglepő, hogy Krisztust európaiként ábrázolták.

Ez hagyományozódott tovább az évszázadok során.

Az sem meglepó, hogy a kutató megállapítja: Da Vinci Utolsó vacsora című képe gyakorolta a legnagyobb hatást a mai popkulturális ábrázolásokra.

A legújabb technológia segítségével viszont most lehetőségünk van megtudni,

hogy mi az igazság. Leglábbis közelebb kerülhetünk egy valósághűbb ábrázoláshoz.

A tudomány mai állása szerint valószínűleg így nézhetett ki a Názáreti, hogy jobban el tudjuk képzelni, segítségünkre siet a CGI.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás