promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Autót ajándékozott több mint 4000 dolgozójának egy kínai cég
Borítókép:  PX
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Minden vállalat vezetőjének van egy örök nagy kérdése: „Hogyan tudnám motiválni a dolgozókat?”. Nos, a kínai West Dajiu Iron & Steel Corporationnek sikerült megtalálni a választ. Autót kell venni az alkalmazottaknak. Persze a helyzet nem ennyire egyszerű, a négykerekű jutalékért meg is kellett először dolgozni.

A cég az idei évre egy bizonyos profitcélt tűzött ki maga elé, amit októberre nem hogy elérni sikerült, hanem még bőven túl is teljesítették azt. Nem csoda tehát, hogy a vállalat vezetői meg akarták hálálni a kollégák lojalitását és munkabírását. 

A Luxurylaunches.com hírportál számolt be arról, hogy egy kínai acélipari vállalat több mint 4000 autót adott ajándékba a dolgozóinak.

Ha pedig ez nem lenne elég, a cég vállalta hogy öt éven keresztül a biztosítást is átvállalják az újdonsült autótulajdonosoktól. A munkavállalók valóban kitehettek magukért, hiszen a kocsik nagyjából 23 milliárd forintba kerültek összesen. A átadásokra egy, az acélipari cég által szervezett rendezvényen került sor.

Az ünnepségen 2933 Jiangling Ford Territory-t és 1183 FAW-Volkswagen Magotant osztottak ki.

Az átadásról persze fullos videó is készült, rajta a boldog tulajdonosokkal. Azért ez a felajánlás, egyben elég jó reklám is volt, nem?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás