promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tizenkét évesen épített fúziós reaktort, Guinness-rekorder lett
Borítókép:  Pinerest
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az amerikai középiskolás diák, Jackson Oswalt 12 évesen, fúziós reaktort épített játszószobájában. A fiatal Guinness-rekorder lett.

A tizenkét éves amerikai középiskolai diák, Jackson Oswalt nem épp szokványos életet él. A Memphisben élő srác az eBayről vásárolt alkatrészekből, illetve folyamatos olvasás és online tanulás után, játszószobájában épített egy fúziós reaktort – írja a hvg.hu.

A nukleáris fúzió már 2018. január 19-én (egy nappal a 13. születésnapja előtt) megtörtént, de mint a portál jelzi, akkor még csak az Open Source Fusor Research Consortium nevű amatőr nukleáris csoport ellenőrizte az eredményt.

Most azonban, két évvel a kísérletet követően a hivatalos szervek is igazolták a munka sikerességet. Ennek következménye, hogy Jackson Oswalt bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. 

„Azoknak, akik nem látták a legutóbbi bejegyzéseimet azoknak ez nagy meglepetés lesz. Még azt is fontolóra venném, hogy elhiggyem, hogy sikerült fúziót létrehoznom”

írta sikeres kísérletét követően a Fusor.netre Oswalt.

Az immár 15 éves diák saját bevallásra szerint most újabb nagy dobásra készül.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás