promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
6+1 fura állati viselkedés
Borítókép:  Sergey Semin / Unsplash.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az állatvilág fura dolgaiba kalauzolunk el titeket.

A halak képességeit a közhiedelem általában alábecsüli.

Pedig a ficánkoló uszonyosok képesek beazonosítani az emberi arcokat. A negatív előítélettel ellentétben a halaknak megfelelő a memóriájuk és a látásuk is. Tehát ha valaki él-hal az akvarisztikáért és lelkes haltartó, akkor biztosra veheti, hogy halai felismerik az arcát.

Egyes országokban például törvényellenes, ha a halakat gömb alakú akváriumokban tartják, mivel vélhetően a hajlított üveg torzítja a látásukat.  

Emlékeznek, ki tett velük jót

A halakhoz hasonlóan a hollók és varjak is emlékeznek az emberi arcokra.

A varjúfélék tagjai piszkosul okosak. A különböző tanulmányok során kiderült, hogy emlékeznek olyan emberekre, akik valamikor tisztességesen bántak velük, sőt, figyelmeztetik szárnyas barátaikat azokra,

akik viszont nem.  

A tengericsikók a hűség mintaképei is lehetnének.

A hűség mindenek előtt

Egy vizicsikó soha nem csalja meg párját, még akkor sem, ha lehetősége adódik rá. A szerelmespárok minden reggel egymásba gabalyodnak a farkukkal, és a tengerifüvek körül táncolnak, hogy megerősítsék érzelmi kötelékeiket. 

Barátság a legelőkön

A tehenek, bár első ránézésre a legtöbbször csupán békésen legelésznek és tömik a pocakjukat egymagukban, valójában viszont a szanaszét bámészkodó csorda ennél sokkal összetettebb kapcsolatokat tartalmaz.

A bocik ugyanis szentül hisznek a barátságban, és mindegyik tehénnek van legjobb barátja is.

Üres bámulásuk nem biztos, hogy feltétlenül ezt tükrözi, de a tehenek valójában nagyon mély érzésűek. A tanulmányok azt mutatják, hogy amikor elválasztják őket a legjobb barátaiktól,  még akár depressziósak is lehetnek.

A delfinek éneke

A delfinek családjában a gyermekáldás igazán nagy öröm.

A terhes delfin mamák még énekelnek is a születendő uszonyos csecsemőiknek.

A tudósok a kutatások révén arra jöttek rá, hogy a delfinanyukák rendkívül jó szülők és kedves énekeik segítségével megtanítják az új jövevényeket a saját nevükre.  

A maú csak nekünk szól

A macskák az egymás közti kommunikáció során nem igazán használják a nyávogást, mint közlési formát.

A cicák maúja kifejezetten az emberi fülnek szól. 

A macskák az idők során felismerték, hogy az emberek nem értik a macskatársadalom kommunikációját, ezért a tudósok azt feltételezik, hogy a 'meow' -kat a cirmosok úgy fejlesztették ki, hogy "beszélhessenek" a kétlábúakhoz. Egy lelkiismeretes cica gazdija jól tudja, hogy a különböző nyávogások különböző dolgokat jelentenek.  

Egyedül depis az élet

A tengerimalacoknak lételemük a társasági élet.

Annyira szociálisak, hogy a csoportos nyüzsgés nélkül depressziósak lennének. Svájcban nagy népszerűségnek örvendenek, és a svájciak igazán szivükön viselik ezeknek a zabálnivaló díszmalacoknak a sorsát, mivel törvénytelen házikedvencként kettőnél kevesebbet tartani, ugyanis az bántalmazásnak minősül.

Szóval egy tengerimalac az nem tengerimalac. Legalábbis Svájcban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás