promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kétszer jött vissza a halál széléről ez az autós – videó
Borítókép:  SILAS STEIN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE / Képünk illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez az autós kétszer szedte össze a vízen megcsúszó autóját. A sofőr vezetéstechnikai tudásán múlott, hogy nem lett komolyabb baj.

A vezess.hu szúrta ki azt a videót, amely jól látható, amint egy autós az autópályán haladva egyszercsak vizes szakaszhoz ér, majd elveszti uralmát járgánya felett. Előbb élesen az előtte haladó kamion elé kerül, majd ellenkormányzást követően ismét kitör az autó fara, de a sofőr ezt is tudja végül kontrollálni. Az autóvezető kétszer jött vissza a halál széléről vezetéstechnikai tudásának köszönhetően. Íme az eset:

Mint a portál megjegyzi, 

„Az aquaplaning, azaz autó csúszása vizes úttesten akkor következik be, amikor az abroncsok és az útburkolat közötti víz nem szorul ki. Ez a vízréteg addig növekszik az abroncsok előtt, amíg a víz nyomása meg nem haladja az abroncs nyomását, ami azt eredményezi, hogy az abroncsok és az útburkolat közötti kapcsolat megszűnik. A tapadás elvesztése miatt a kerekek csúsznak és a jármű nem képes reagálni a kormányzásra, fékezésre és gyorsításra. Így az autó irányíthatatlanná válhat."

Természetesen előfordul, hogy egy autós nem a vízes úttest, hanem adott esetben a rengeteg alkohol hatására veszti el uralmát autója felett. Ide kattintva megnézheti, amint egy lengyel sofőr ugratónak nézi a körforgalmat, és világgá repül.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás