promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Le fog esni az állad, hogy mennyibe kerül a Hold egyik darabja
Borítókép:  SyFy
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Különleges darab, így több százmillió forintért kelhet el. 

A londoni Christie’s aukciósház egy privát licitet hirdetett, amin az egyik legnagyobb holdi eredetű meteoritot szerezheti meg az, aki mélyen a zsebébe mer nyúlni. Az NWA 12691 jelű meteorit az ötödik legnagyobb holdi eredetű kőzet, melyet a Földön valaha találtak.

A holdkő 13,5 kilogrammot nyom és egy becsapódás után válhatott le a Holdról, majd landolt a Szaharában. A leválást egy meteorzápor vagy üstökös okozhatta, de ezt természetesen soha nem fogjuk megtudni.

Az se biztos, hogy mikor került hozzánk a kődarab: lepottyanhatott száz, vagy akár ezer évvel ezelőtt is. A meteoritot Algéria és Mauritánia határvidékén fedezték fel még 2017-ben.

A meteorit nagyjából akkora, mint egy futball-labda, de persze jóval hosszúkásabb. A szakértők az Apollo-program során begyűjtött mintáknak köszönhetően tudták megállapítani, hogy az NWA 12691 a holdról származik.

A NASA az 1960-1970-es években 400 kilogrammnyi anyagot hozott el az objektumról, a minták elemzése után több meteoritról is kiderült, hogy azok a Holdról érkeztek bolygónkra. Nagyon ritkák, ezért is kell borsos árat fizetnie annak, aki a saját otthonát akarja díszíteni vele.

A kőzetet 2 millió font kikiáltási áron tervezik elárverezni, ami átszámítva 800 millió forint.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás