promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Most már Legóból is megépítheted a Halálos iramban kocsiját
Borítókép:  LEGO
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A gyűjtőknek és a rajongóknak is biztosan nagy kedvence lesz a darab. 

Végre érkezett valami jó hír is a Halálos iramban rajongóknak, mivel nem csak a számítógépes játék megjelenését, hanem a kilencedik felvonás premierjét is elhalasztották a koronavírus miatt. Utóbbi ráadásul csak jövő áprilisban érkezik a mozikba. Az elején ez túlzónak tűnt, de ahogy most áll a helyzet, és mire a mozik talpra tudnak állni, talán még a Universal hozta meg a leglogikusabb döntést, hogy erre az évre nem terveznek. Bár ebben benne van az is, hogy a legtöbb jó hely már elkelt a bemutatók szempontjából.

Azonban nem maradunk kocsi nélkül, mivel a sorozat legikonikusabb járművét, az 1970-es, V8-as Dodge Chargert most már Legóból is összerakhatjuk. Mindegy mennyi idősek vagyunk, a legózás sosem fog kimenni a divatból, és a karantén ideje alatt ez jó elfoglaltság lehet.

A Vin Diesel által alakított Toretto járműve különben is a Lego Technic részeként érkezik, amit inkább az idősebb korosztálynak ajánlanak, mivel türelem kell az összerakásához, na meg nem árt egy kis tapasztalat is.

A fekete Dodge Chargert 1077 darabból kell összeeszkábáljuk, hogy egy remek makett legyen belőle. A cégnek még a Universal-stúdió is segített, hogy a legélethűbben tudják visszaadni a klasszikus járgányt.

Az ára 100 dollár, vagyis átszámítva 32 ezer forint, azonban ezért egy nagyon menő Diesel-verdát kapunk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás