promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Júniusra ígéri a koronavírus elleni vakcinát egy orosz labor
Borítókép:  Illusztráció / Photo by Viktor Forgacs on Unsplash
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az orosz tudósok szerint jelenleg 13 készítményt tesztelnek állatokon, és hamarosan nagy előrelépésre számítanak.

A koronavírus világszerte már több mint 380 ezer embert fertőzött meg, akik közül majdnem 17 ezren vesztették életüket, és legalább 100 ezren gyógyultak ki belőle. Magyarországon 187 a fertőzöttek száma, és a 9 halálos áldozat mellett 21 ember gyógyult meg, legalábbis ezek a hivatalos adatok, a valóság persze különbözhet.

Rengeteg országban keresik erőn felül a gyógymódot, a Mirror értesülései szerint például egy, a volt Szovjetunióból visszamaradt, egykor biológiai fegyverekkel foglalkozó kutatóintézet most is ezerrel dolgozik azon, hogy találjanak egy olyan készítményt, amivel meg lehet fékezni a járványt.

Elmondásuk szerint jelenleg 13 szert tesztelnek állatokon, és állítólag júniusra készen is lesz a koronavírus elleni vakcina.

A Szibériában található, erősen őrzött Vector központ laborjában végzik a vizsgálatokat, ahol egy ideje már főleg az ehhez hasonló esetekkel foglalkoznak (elvileg), és most is a minták beérkeztével azonnal nekiláttak a munkálatoknak, mivel szorítja őket az idő az emberiség érdekében.

Oroszországban a megerősített adatok szerint mindössze 444 beteg van, akik közül 1 halt meg, és 21 lett jobban. Sokan úgy gondolják, hogy ez közel sem felel meg a valóságnak, hiszen egy ilyen hatalmas népességgel rendelkező országban szinte képtelenség, hogy „csupán” ennyi fertőzött legyen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás