promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Dragon Ball Z: Kakarot
Borítókép:  CyberConnect 2
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egész évben akartak eladni belőle annyit, ami márciusra összejött.

Bár a kulturális ipart marcangolja a koronavírus, de a játékok köszönik szépen, jól vannak. Otthoni karantén alatt a legjobb talán filmezni, sorozatozni, na meg elővenni valami nagyon tuti játékot, amit nyúzhattok. A Dragon Ball Z: Kakarotot elég sokan elő tudják kapni, mivel rengeteget eladtak belőle.

Igazából ez annak is köszönhető, mert a Dragon Ball Z univerzumába megyünk vissza, ami a csúcsot jelentette a legtöbb fan számára. Érdekes, mert maga a játék kapott hideget és meleget is egyaránt. Az egyik kommentelőnk például szabályosan gyűlölte, akadt olyan, aki meg egyszerűen imádja, és nem tud betelni vele.

A vegyes kritikák ellenére a Kakarotot veszik, mint a cukrot. A játék 2020. január 17-én debütált PS4-en, Xbox One-on, és természetesen PC-n. A Bandai Namco Games bejelentette, hogy átlépték a kétmilliós álomhatárt. Azért is örülnek ennek annyira, mert azt hitték egész évben fognak ennyit eladni belőle, de ez már márciusra összejött.

A Dragon Ball Z: Kakarot egy külső nézetes akció-RPG, tehát nagy hangsúly van a történeten. Rengeteg titok derüli a játékban a Dragon Ball Z világáról, ezért is imádják annyian. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az animációs széria rendezői változata.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás