promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mi mást reklámozna Leonardo DiCaprio, ha nem egy elektromos autót? – videó
Borítókép:  VALERIE MACON / AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Fiat lecsapott az Oscar-díjas színészre, és rögtön két reklámot is forgattak vele.

Nem is merek belemenni abba a találgatásba, hogy egy A-kategóriás színész mennyit kérhet el egy reklámért, de hát józan paraszti ésszel is gondolhatjátok, hogy súlyos összegekről beszélünk. Ezt még a marketinges barátaim is általában hétpecsétes titokként őrzik előttem, mert tudják, hogy egyszer úgyis kikotyognám itt nektek. Persze rengeteg múlik azon, hogy az a bizonyos szerződés miképp van megírva. Most magyar cégnek is van szupersztárja, mivel a Hell már másodjára fog együtt dolgozni Bruce Willis-szel, aki így marad az energiaital reklámarca.

A Fiat nem olyan rég leplezte le a harmadik generációs Fiat 500-ast. Csak elektromos változatban lesz kapható, a benzines és dízelmotoros változatoknak annyi. A kisautó ára elég húzós, mivel 37 ezer 900 eurót kérnek el az alapmodellért. A motor 116 lóerős, az akkumulátor pedig 42 kWh-s, ami nagyjából 300 kilométerre elég (a reklámban 320-at írnak). Egy 150 km/h végsebességű városi járműről beszélünk, szóval ne is nagyon akarjunk vele autópályán száguldozni.  

A környezettudatosság is mellettük állt, de ettől még nagy sikert mondhat magáénak az olasz autós cég, hogy megszerezték Leonardo DiCapriót, aki nem nagyon szokott reklámokat bevállalni. A színész most összehozta a kellemes pénzszerzési lehetőséget a hasznos üzenettel, mivel a reklámban a Földünk jövőjéről is szó esik. Ha ez nincs, akkor valószínűleg Leo se ülne be abba a Fiatba.

A Fiat széles közönséget akar elérni, szóval rögtön magyar feliratot is adtak a reklámhoz. Bár azért valakinek így egy nap után feltűnhetne náluk, hogy a DiCaprio, mint név, az egyben van, és nem külön kell írni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás