promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szent Mártont kegyetlenül elárulták a libák, mi pedig bosszúból megesszük őket
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kevesen tudják, de a történelem leghíresebb Mártonja a Római Birodalom Savaria nevű településén látta meg a napvilágot, vagyis a mai Szombathelyen. És bár a libás galiba nem Pannóniában történt, hanem a messzi Galliában, Márton ezer szállal kötődik a városhoz, és persze a település is hozzá. Szóval mi köze Mártonnak a libákhoz, és mit vétettek a libák, hogy a babona szerint egész évben éhezni fog az, aki e jeles napon nem eszik a húsukból?

Márton Krisztus után 316-ban született Savariában, mivel apja katonatiszt volt, a család állandóan vándorolt a provinciák között. Később Itáliába költöztek, Márton itt töltötte gyerekkorának jelentős részét. 15 éves korában apja útjára lépett, és beállt katonának. Amiensbe helyezték át, és itt kezdődött el minden: egyik éjszaka épp szolgálatban volt, amikor meglátott egy didergő koldust. Nem tétovázott sokáig, köpenyét kettéhasítva azonnal odaadta a felét a szegényembernek. Aznap álmot látott, amelyben az Úr szólt hozzá, ennek hatására megtért, keresztény lett, majd a birodalom területén elkezdett téríteni. 365-ben például az újból Savariába költöző édesanyját is megtérítette. 

 

A csodatettekkel, gyógyításokkal és egyéb nagyszerű cselekedetekkel megspékelt Márton renoméja folyamatosan emelkedett a keresztények között, birodalomszerte rendkívül népszerű volt, így amikor meghalt Tours püspöke, azonnal rá gondoltak utódként. Márton azonban nem szerette volna vállalni a tisztséget és az ezzel járó kötelezettségeket. A legendák szerint a libák közé bújt, hogy elmeneküljön a hívák unszolása elől, de az állatok gágogásukkal elárulták Mártont, így hamarosan Tours püspökévé választották. A nép ajkára pedig úgy vezették át a libaevés szokását, hogy az állatoknak árulásuk miatt bűnhődniük kell.

Az igazság valójában jóval logikusabb. November 11. jelentette ugyanis a mezőgazdasági munkák végét, a természet is ekkor tért téli nyugovóra. A cselédek ekkor kapták meg éves bérüket, ajándékként pedig egy libát is mellékelt nekik az uruk. Ekkor vágták le a nyáron felhízlalt szárnyasokat is, és ekkor koccintottak a frissen kiforrt újborral is. Ezen a napon tilos volt a házimunka, és ha valaki kihagyta a napi étkezésből a libát, a babona szerint egész évben éhezés vár(t) rá.

Kép: Pan Peter12 / Wikipedia

Szombathelyen amúgy nagyon erős kultusza van Mártonnak, állítólagos szülőháza helyén a tiszteletére templomot is emeltek. És bár a későbbi régészeti kutatások cáfolták, hogy itt volt a későbbi Tours-i püspök lakhelye, azt bizonyították, hogy van keresztény vonatkozása. Feltehetőleg itt állhatott egy vértanúhalált szenvedett püspök, Szent Quirinus sírhelye, és erre emlékezve húztak fel később egy kápolnát. Az épület előtt még egy díszkutat is elhelyeztek, amelynek szobrai azt az eseményt örökítik meg, amikor Márton megkereszteli édesanyját. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás