promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Most a telefonszámainkra nem vigyázott a Facebook
Borítókép:  DENIS CHARLET / AFP
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Elképesztő mennyiségű Facebook-felhasználó telefonszáma volt elérhető a neten, köztük hírességeké is.

[[adv]]

Az elképesztő mennyiség 419 millió embert jelent. Főleg az amerikaiak, a briteket, és a vietnámiak voltak érintve az ügyben. A legnagyobb számot persze Amerika teszi ki, ahol 133 millió telefonszám került ki egy szerverre, ami nem volt védve jelszóval.

A TechCrunch csapata még arról is megbizonyosodott, hogy nem-e kamu az egész, mivel elkezdtek néhány felhasználót felhívni, akiknek a Facebook-azonosítójuk is elérhetővé vált.

A hibát Sanyam Jain, egy biztonsági techszakember szúrta ki, aki nem akarta ezt annyira a nyilvánosság elé tárni, de hát nem találta meg ki üzemelteti a webhelyet, ahol kint voltak az adatok. Ezután jelezte ezt a szakújságnak, és a TechCrunch profi csapata meg is tudta keresni az oldal gazdáját. Miután tudatták vele mi a helyzet, az oldal rögtön elérhetetlenné is vált.

Mivel ott voltak a nevek is, így a listán pár hírességnek is meg lehetett találni a telefonszámát. Erről most már lemaradtatok srácok, és különben se hívogassátok Leonardo DiCapriot, van elég dolga.

Jay Nancarrow, a Facebook szóvívője annyival lerendezte az egészet, hogy ez egy régi lista, és ezek régi adatok, valamint náluk már tavaly beszüntetésre került az, hogy lehessen telefonszámok alapján keresni.

Hát igen, de a lista csak kikerült valahogy, és az ember nem olyan gyakran változtatja a telefonszámát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás